~Lakótársaim nevében is elnézést kérek~

 

#pszichológia #lélekpirulák #belsőlakógyűlés #humor #önismeretitükör #lélek 

🗒️✍️ Kikészítenek a lakótársaim – Kivel laksz?🤔 – Magammal. És velem.😊

🗣️ Egy humorral átitatott belső utazásra hívlak, gyere velem ha te is néha összeveszel magaddal, máskor meg saját magadon nevetsz – és szeretnéd végre megtudni, hogyan lehet mindebből békével, humorral és szeretettel fűszerezve kikászállódni – és, hogy miért is van ez így teljesen rendben.💡👈

   ~Lakótársaim nevében is elnézést kérek~

Első rész 👇

Reggel 06:22. A napfény belopódzik a szobába, és az első gondolatom máris rám kiabál: 

– Na végre, felébredtél, te semmirekellő! 

Ma is úgy fogsz tenni, mintha rendbe akarnád tenni az életed, igaz?🤔

Ez volt a Kritikus. Ő a legidősebb lakótárs, legalábbis mindig úgy viselkedik, mintha az lenne. Ő írta fel a listát a hűtőre: 

„Légy jobb ember. Határidő: tegnap.”😄🤭

A második gondolat már pizsamában is túlpörgött: 

– Úristen, csináljunk zöld turmixot, majd fussunk tíz kilométert, aztán kezdjünk el egy TED-talkot írni arról, hogyan győzd le önmagad! Úgy érzem, ma teljesen újjászülethetünk! Vagy legalábbis posztolhatjuk, hogy épp újjászületünk!😉

Ő az Inspirált Túlpörgő. Ő minden nap új életet akar kezdeni. Többnyire 09:10-ig tart.

De a harmadik lakótárs, nos, ő csak a plafont nézi, és közli: 

– Semminek sincs értelme. ☹️

A pók a sarokban már megértette. 

Ő legalább fix pontra szőtte az életét.

Ő a Melankolikus Filozófus. Kedvenc hobbija: Kierkegaard idézeteket tenni a bevásárlólistára.

És akkor ott van én. Vagyis... mi? Melyik én vagyok én? Melyikük lakik bennem, és én vajon melyik ük vagyok?🤔

És akkor jön az új lakó... egy szőnyeg alatt megbúvó apró hang: 

– Sziasztok, én vagyok a Belső Gyermek. 

Azt hiszem, elhagytatok, de visszajöttem. Van valami kakaó?

Második rész 👇

A reggel nyolcas lakógyűlés épp zajlott, mikor a Belső Gyermek kiborította a kókusz ízű rizsespudingot a Tudatos Én jegyzeteire.

– Ezért mondtam, hogy rendszer kell – sziszegte a Kritikus, és egy újabb to-do listát szegecselt a falra.

– Ezért mondtam, hogy ölelés kell – kontrázott a Belső Gyermek, és elbújt egy pokróc alá.

– Ezért mondtam, hogy hagyjátok már abba, és menjünk balettórára – rikkantott a Túlpörgő, miközben jógamatraccá próbálta hajtogatni az önbecsülését.

A Melankolikus Filozófus csak sóhajtott: 

– A személyiségem egy belső konfliktusokkal szőtt patchwork. Kérlek, legalább a varrás mentén szakadjatok.😵‍💫

Egy ideig mindenki próbálta elmagyarázni a másiknak, hogy ő a „valódi Én”. Kisebb verekedés alakult ki egy doboz mogyorós müzli fölött, amit végül a Tudatos Én vitt el, miután kijelentette, hogy „a glikémiás index fontosabb, mint az identitáskrízis”.

És mégis: voltak napok, amikor... valami csoda történt.🧘☯️🌀

A Kritikus elcsendesedett. A Filozófus nem dramatizált. A Túlpörgő csak egy kicsit túlpörgött. A Belső Gyermek kapott egy meleg kakaót és egy ölelést. A Tudatos Én pedig nem akarta megváltani a világot, csak elmosogatott. És akkor, mintha valaki belül bekapcsolt volna egy szelíd fényt, mindenki leült egy asztalhoz – együtt.

🗒️🔎 Mi segített?🤔

– Az, amikor meghallgatták egymást, nem legyőzték.

– Amikor nem kellett dönteni, ki az "igazi" én, hanem csak lenni.

– Amikor senki nem akart tökéletes lenni, csak jelen.

– Amikor valaki (általában a Belső Gyermek) azt mondta: „Játsszunk inkább.”😊

🗒️🔎 Mi borított fel mindent?🤔

– Ha túl komolyan vették magukat.

– Ha elhitték, hogy „csak egyféleképpen lehet jól csinálni az életet.”

– Ha megfelelni próbáltak egy olyan elvárásnak, amit még csak nem is ők írtak.

És végül mindig akadt valaki, aki eldöntötte, merre billen a mérleg nyelve: az a belső hang, aki nem kiabált, nem vádolt, csak emlékeztetett.

– „Hé, lehet, hogy ez most fáj, de attól még lehet benne humor is.”💡👈

Mert bármilyen ellentmondásos lakógyűlés is zajlik bennünk, egyvalamit sose szabad elfelejteni:

💡👈 A személyiség nem egy háborús zóna. Hanem egy társasház. És ha már itt lakunk, legalább rendezzünk néha közös bulit.😊

🗒️✍️ Az olvasóhoz:

🗣️ Kedves Te, aki épp ezt olvasod – talán ideje kibékülni azokkal, akikkel nap mint nap együtt élsz. Magadban. Akárhányan is vannak. Mert az élet sokkal könnyebb, ha néha leülsz velük, és csak nevettek egyet együtt azon, hogy már megint mindenki mást akar. És ez így van jól.😊

Harmadik rész 👇 

🗣️ Kedves olvasó, először is: nyugi.😉

Tudom, lehet, hogy eddigre már azon gondolkodsz: „Te jó ég, ez most egy enyhe skizofrénia, vagy csak túl sok a belső hangom?” Nos, nem – ez teljesen normális. Minden rendben van veled. Pont ez a lényeg.

🗒️🔎 A pszichológia régóta tudja, hogy az ember nem egy homogén massza, hanem egy belső színház, ahol szerepek, aspektusok, énrészek, dinamikák váltják egymást a reflektorfényben. Jung például árnyékról, personáról, animáról és egyebekről beszélt. A sématerápia különböző „módokat” említ, a belső gyermek, a szigorú szülő, az egészséges felnőtt ismerős alakjai.

De mi ezt egyszerűbben mondjuk: egy jól működő belső társasház vagyunk. Néha vitás közgyűléssel, néha csendes teázással.😊

És bár kívülről egy darab embernek látszunk (mármint remélhetőleg), belül azért van forgalom.

Különösen vicces, amikor kívülről elegáns felnőttként kommunikálunk egy meetingen, miközben belül:

– A Belső Gyermek toporzékol: „Unom!”

– A Kritikus suttog: „Több értelmes szót kéne mondanod.”

– A Filozófus csak ennyit mond: „Mi az idő?”

– A Tudatos Én pedig kétségbeesetten próbál emlékezni a prezentáció első diájára.

És ezzel nem vagy egyedül. Mindenki így működik, csak mások belső lakói csendesebbek – vagy jobb a szigetelésük.😉

Külön művészet kiválasztani, melyik énrész viszi a napot. Van, amikor az a szerep, amit viselnünk kell, nem is ránk való. Szorít. Nyom. Le akarjuk vakarni magunkról, de a nap végén mégis csak levesszük cipőstül, és azt mondjuk: „oké, ma is túléltem”. És ez is oké.

Nem kell mindig önazonosnak lenni. 

Csak elég, ha tudjuk, ki vagyunk, még akkor is, ha épp nem lehetünk azok.

De tudod mi a legcsodálatosabb?🤔

Az, amikor véletlenül összeakadunk valakivel, aki ugyanabban a belső frekvenciában rezeg. Aki, miközben beszél, mintha a saját belső lakógyűlésünkről jött volna. És akkor nincs szükség szerepekre, nincs szükség fordítóra, nincs feszültség – csak egy nagy, közös „végre valaki, aki érti” érzés. Ritka, de annál értékesebb. Mint amikor két asztronauta ugyanabban a pillanatban néz ki az űrállomás ablakán, és egyszerre mondja: „Hű, de kicsi a Föld.”💙🌀

És igen, van olyan is, hogy a másik ember teljesen más dimenzióban mozog. Mi épp belső zen-rezgésben lebegünk, ő pedig egy alacsony vércukorszintű, kockás inges viharban tombol. Ilyenkor... ne vegyük át. 

Ne kelljen mindig reagálni. Mondhatjuk bent: „Jól van lakótársak, ő csak átutazó vendég. Mi döntjük el, hogyan reagálunk.”🧘

Záró gondolat👇

🗣️ Kedves te, aki olvasol, ha néha zűrzavar van benned, ne ijedj meg – ez nem rendellenesség, hanem emberi működés. Olyan ez, mint egy színes, zajos társasjáték, amit naponta újra kezdünk.

És ha már benne vagyunk:

Nevessünk rá. Játsszunk vele. 

És barátkozzunk össze önmagunkkal.😉

Mert az élet sokkal élhetőbb, ha nem túlélni akarjuk, hanem végre tényleg lakni benne.😊

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológus 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről