Belső elmozdulás - az a bizonyos pillanat...
#megszokás #védelem #pszichológia #felismerés #belsőelmozdulás #út #változás #biztonság #illúzió #döntés #boldogság
~Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor az ember új szemmel néz arra, amit korábban igyekezett megszokni~
Azt a belső elmozdulást szeretném megragadni most, amelyről ritkán beszélünk nyíltan. A megszokás sokáig védelmet ad, ismerős, kiszámítható, és elhiteti velünk, hogy rendben vagyunk. Aztán egyszer történik valami, nem feltétlenül drámai, inkább csendes és könyörtelenül tiszta. Ugyanarra az élethelyzetre nézünk rá, ugyanarra a kapcsolatra, munkára, szerepre, és hirtelen többé már nem tudjuk ugyanazzal a szemmel látni. Van az életben egy pont, amikor kimondjuk magunkban, hogy ez már egy teljesen más helyzet, mint amit néhány évvel korábban láttunk benne. Amikor megérik a felismerés, hogy valaminek vége van. Hogy ami eddig működött, vagy működni látszott, már nem az, ami volt. Ez a felismerés kijózanító, megállít, kiveszi alólunk a megszokás lendületét. Nekem is volt egy ilyen pillanatom. Pontosan emlékszem rá, és valószínűleg soha nem fogom elfelejteni. Amikor belül megszületett az érzés, hogy eddig és tovább nem. Hogy változtatni kell, akkor is, ha az út nehéz. Ilyenkor az ember nagyon tisztán érzi, hogy a döntés meghozatala után egy kemény szakasz következik. Olyan út, ahonnan már nem igazán van visszafordulás. Tele lesz kihívásokkal és próbatételekkel. Ugyanakkor az ember érzi azt is, hogy ezen az úton meg fog edződni. Másként fog kijönni belőle. Nem ugyanaz az ember lesz, aki elindult. Ebben a pillanatban válik világossá a döntés súlya. A felelőssége. És közben ott van az a belső bizonyosság is, hogy egy percet sem lehet tovább maradni abban a keretrendszerben, amelyről korábban azt hittük, a biztonságunkat szolgálja. Ez a felismerés sokkoló. Felnyitja a szemet arra, hogy ez a keret sok minden volt, csak épp biztonság nem. Az illúzió kipukkan. Ami eddig kapaszkodónak tűnt, egyik pillanatról a másikra eltűnik. Az ember lebegni kezd a múlt és a jövő között. Nincsenek kapaszkodók. Ez az üres tér félelmetes. Ebben a fehér, határtalan csendben gyakran elveszítjük azt a képet, amit önmagunkról hordoztunk. Azt az identitást, amiről azt gondoltuk, mi vagyunk. A gondolatainkat összefogó belső történet szétesik. Az a valóság, amelyről el akartuk hinni, hogy boldogok vagyunk benne, már nem tart össze. És ez nagyon fáj. Ugyanakkor ez az a pont, ahol megmutatkozik, hogy a boldogság egészen más formában is létezhet.
Feltéve, hogy egyszer végre őszinték merünk lenni önmagunkhoz. Hogy adunk esélyt arra, hogy ebből a kapaszkodók nélküli állapotból valami új szülessen. Ha fel merünk állni, és vállaljuk a döntéssel járó kényelmetlenséget, a komfortzónán kívüli szorongást és félelmet, akkor a szürke fátyol mögött megjelenik egy lehetőség. Egy olyan itt és most, ahol nincs szükség hitegetésekre és hamis biztonságra. Egy olyan valóság, amely hitelesen épül fel. Belülről. Abból a bizalomból, hogy képesek vagyunk rá, és hogy megérdemeljük. Először csak érzésként születik meg bennünk. Ha ez belül formát ölt, a hogyan és a mikor idővel magától rendeződik. Egyszer csak arra ébredünk, hogy már egy másik életet élünk. És amikor visszanézünk, érezni fogjuk, hogy bármennyire fájt levetni a régi rétegeket, amelyek páncélként szorultak ránk, megérte. Mert szabaddá váltunk. Fontos kimondani azt is, hogy ezt az időszakot rengeteg próbálkozás előzi meg. Mentőakciók. Kísérletek arra, hogy megmentsük azt, ami már belülről haldoklik. Gyakran átesünk a tagadásba is. Hetekig, hónapokig élünk benne. Halogatjuk a felelősséget, miközben kifelé a világ semmit sem érzékel. Belül viszont a rendszer lassan porlad. Sokszor mások érdekeit tesszük előre. Azt nézzük, kinek mi lenne jó, kinek okoznánk fájdalmat, miért lenne érdemes még várni. A döntés így újra és újra elcsúszik. Néha azért, mert időt akarunk nyerni. Mert még nem vagyunk felkészülve arra, hogy szembenézzünk a valósággal. És itt érkezünk el ahhoz, amit talán valamiféle útravalónak lehetne nevezni. Ha most te is ott állsz egy ilyen bizonyos pillanat előtt, tudd, hogy a bizonytalanság nem a gyengeség jele. Inkább annak a jele, hogy valami benned már megmozdult. A döntés nem attól lesz helyes, hogy félelem nélkül hozod meg. Attól lesz hiteles, hogy vállalod a következményeit. Néha az egyetlen iránytű az a belső mondat, amit már nem tudsz tovább elhallgattatni. Ha hallgatsz rá, az út nehéz lesz. De esélyt adsz magadnak arra, hogy valóban a saját életedet éld.
Szeretettel Szabó Alíz pszichológus Lélekpirulák
Képek forrása: Pinterestről
