~A Nagy Tanácskozás~

 Ajánló – Kinek szól ez az írás, és miért érdemes elolvasnod?🤔

Érezted már úgy, hogy tested és lelked külön utakon jár? Hogy hiába próbálsz egészségesebben élni, valami mégis mindig visszahúz? Talán fáradtság, visszatérő fájdalmak, vagy olyan tünetek, amelyek mögött nincs egyértelmű fizikai ok – csak egy belső, mély hiányérzet.

Ez az írás neked szól, ha:👇

°Úgy érzed, tested üzen neked, de nem érted, mit próbál mondani.

°Betegséggel küzdesz, és szeretnéd megérteni, hogyan támogathatod saját gyógyulásodat.

°Folyton fáradt, kimerült vagy, és nem tudod, miért.

°Szeretnéd jobban megismerni önmagad és azt, hogyan lehet testi-lelki egyensúlyban élni.

°Keresed az utat a változáshoz, de még nem tudod, hol kezdd.

Ebben a különleges történetben a test szervei és sejtjei összeülnek egy tanácskozásra, hogy megértsék, miért nem működnek jól együtt – és hogyan találhatnak vissza az egészséghez. A végén pedig kézzelfogható tanácsokat is kapsz arra, hogyan csinálhatod másképp.

Ha nyitott vagy arra, hogy más szemmel nézz a testedre és meghallgasd, mit üzen neked, akkor ez az írás neked szól. Olvasd el, és talán egy lépéssel közelebb kerülsz ahhoz, hogy újra áramoljon benned az életenergia!👇

                ~A Nagy Tanácskozás~

A test sejtjei, szervei és rendszerei még soha nem találkoztak így. Mindenki végezte a maga dolgát, ahogy tudta, néha akadozva, néha fájdalmat küldve figyelmeztetésként, de valódi párbeszéd sosem zajlott köztük.

Most azonban egy nagy kerekasztal körül gyűltek össze. A központi helyen az Agy ült, mellette a Szív, az Emésztőrendszer, a Gerinc, a Szem, a Fül, a Lábak, a Női Szervek, és sokan mások. A terem zsongott, mindenki egyszerre akart beszélni.

– Csendet, kérem! – szólt az Agy. 

– Itt az idő, hogy végre tisztázzuk, miért nem működünk jól együtt. Miért küldünk jeleket, fájdalmat, kimerültséget a Gazdának? 

Mi tart minket vissza attól, hogy harmóniában szolgáljuk őt?

A Szív vette magához először a szót.

– Én szeretnék szabadon dobogni, áramoltatni az életet a testben. 

De folyamatosan akadályokba ütközöm. 

Az erek tele vannak feszültséggel, a vér nehezen halad. Megfojtanak a kimondatlan szavak, az elfojtott érzelmek.

– Én is alig mozgok már – panaszkodott a Láb. – A test menne, menne, de megdagadok, megfáradok. Vajon miért tartom vissza a vizet? Miért érzem úgy, hogy a terheket nekem kell cipelnem?

A Gerinc is megszólalt, kicsit megropogtatva magát.

– Én vagyok az egyensúly tartóoszlopa. 

De egyre görnyedtebb leszek, mert túl sok minden nyomja a vállakat. Régi sérelmek, kimondatlan szavak, múltbéli félelmek. 

Nem csoda, hogy fájok.

Ekkor megszólalt a Torok képviselője is.

– Én annyi mindent nyelek le. Olyan sokszor kellene kiáltanom, de helyette inkább elhallgatok. És minden, amit nem mondok ki, egyre csak nő bennem, gombócot képez, amitől alig kapok levegőt.

Az Emésztőrendszer zavartan pislogott.

– Én már nem tudom, mit kezdjek a rám nehezedő dolgokkal. Az egész test rágódik valamin. Régi eseményeken, fájdalmakon, bűntudaton. Meg kéne tanulnunk elengedni a múltat, különben én sem tudok rendesen dolgozni.

A Szem és a Fül is előadták a maguk panaszát.

– Miért hunyorgok? Mert van, amit nem akarok látni. Van, amivel nem merek szembenézni.

– És én miért hallok mindent túl hangosan? – kérdezte a Fül. – Talán mert valamit el akarunk nyomni. Egy belső hangot. Egy igazságot, amitől félünk.

A Női Szervek hallgattak egy darabig, majd megszólaltak:

– Mi korán nyugdíjba vonultunk, mert azt éreztük, nincs szükség ránk. Hogy a Gazda félt attól, hogy anya legyen, félt a felelősségtől, a fájdalomtól, az elengedéstől. De még most is itt vagyunk. Ha máshogyan nem, hát más szerepben szolgálhatunk.

Az Agy hallgatta őket, majd megszólalt:

– Rendben. Látom, hogy mindenki küzd valamivel. De nem lehetünk csak a múlt foglyai. Nem lehetünk mindig a szenvedés hírnökei. Nekünk az a dolgunk, hogy a Gazdát szolgáljuk – és ha eddig nem jól tettük, akkor ideje változtatni.

A Szív sóhajtott.

– De hogyan?

Ekkor egy halk hang szólalt meg. 

Az Életenergia.

– Adjátok vissza nekem a helyemet. Adjátok vissza a mozgást, az áramlást. Engedjétek el a régi terheket, bocsássatok meg, mondjátok ki, amit kell. De ezt nem lehet csak elhatározni – cselekedni kell.

A szervek összenéztek feszülten figyeltek.

Nem volt könnyű feladat, de mind egyetértettek.

– Mit tehetünk? – kérdezte a Gerinc.

Az Életenergia szelíden válaszolt:

– A Szív: Tanuljon meg nyitni, kimondani az érzéseit, elfogadni a múltat és nem félni a szeretettől. Mozogjatok többet, hadd pumpáljon a vér szabadon!

– A Lábak: Engedjék el a felesleges terheket. Több séta, kevesebb rágódás. Ne cipeljék azt, ami már nem az ő dolguk.

– Az Emésztés: Figyeljen a táplálékra, amit beenged. Nem csak ételről van szó – gondolatokról is. Mi az, amit nap mint nap "meg kell emésztenie"? Tanuljatok elengedni!

– A Gerinc: Egyenesedjen ki. Fogadja el, hogy a múlt súlya nem kell, hogy a jelen terhe legyen. Mozgás, nyújtás, könnyedség.

– A Torok: Beszéljen! Ne féljen kimondani az igazságot, legyen az saját maga vagy mások felé.

– A Szem: Ne hunyorítson a fényben. Legyen bátor meglátni az igazságot, akkor is, ha nem mindig szép.

– A Fül: Figyeljen a belső hangra. Hallgasson el néha a külvilág zajában, hogy meghallja, mire van valóban szüksége.

A szervek csendben bólintottak.

Másnap reggel a Gazda ébredt. A fájdalom nem tűnt el varázsütésre, de valami megváltozott. Az izmok kevésbé voltak görcsösek, a légzés mélyebb lett, a gondolatok könnyebbek.

És az első gondolat, ami átfutott rajta:

"Ma másképp csinálom. Ma megengedem magamnak, hogy gyógyuljak. Ma mozgok. Ma kimondom. Ma elengedem. Ma meghallom, amit a testem üzen. És holnap is így teszek."

#SzabóAlízpszichológusírása 

            Lélekpirulák