~A szeretetem nem sok, te voltál kevés hozzá. Nem kéretem túl sokat. Csak nem tőled kellett volna kérnem.~

#önismeret #kapcsolataink #szeretetnyelv #nőierő #elégvagy #nemvagyegyedül #energiacsere #lélektárs

~A szeretetem nem sok, te voltál kevés hozzá. Nem kéretem túl sokat. Csak nem tőled kellett volna kérnem.~

Az elmúlt években, legyen szó barátságról, párkapcsolatról vagy épp arról a törékeny „majdnem szerelemről” ,mindig ugyanoda futott ki a történetem. Valahogy újra meg újra azt éreztem, hogy amit keresek, amit legbelül kérek, az soha nem érkezik meg. Hiába voltam jelen szívből, teljes figyelemmel, szeretettel, odaadással, a másik fél vagy nem tudta befogadni, vagy egyszerűen nem is akarta.

Ilyenkor automatikusan magamat kezdtem el hibáztatni. Mintha egy mély, generációkon átöröklött női program kapcsolna be bennem: „Biztos én vagyok kevés. Valamit rosszul csinálok. Én nem vagyok elég jó ahhoz, hogy ezt megkapjam.”

Pedig az igazság az, hogy nem kértem túl sokat. Egyszerűen csak nem attól kértem, aki képes lett volna adni.

És mégis: újra és újra elhittem, hogy velem van a baj. Hogy túl sokat adok, túl hamar. Túl őszintén. És hogy ez a fajta figyelem, törődés, amit adok, sokszor inkább megijeszti a másikat, mintsem megtartaná.

De ma már kezdem látni a különbséget. Azt, hogy nem minden kapcsolat romlott el. Csak volt, ami eleve nem is tudott volna mássá válni, mint tanító leckévé. És az egyik legfontosabb dolog, amit tanulok most is: időben felismerni, hogy rossz ajtón kopogtatok.

Mik lehetnek annak a jelei, hogy nem a megfelelő embertől várod, amit szeretnél?

Már az elején inkább te kérdezel, te figyelsz, te nyitsz, a másik pedig elsiklik a mélységek fölött.

A válaszok mindig félig vannak jelen, a figyelem szétszórt, az energia nem jön vissza.

Gyakran van olyan érzésed: "vajon nem túl sok ez?" ,miközben te csak önmagadat adod.

A kommunikációban mindig te indítasz, ő inkább csak reagál.

Kérés, igény, határ kifejezése után: visszahúzódás vagy elhallgatás.

Ha ezek visszatérően jelen vannak, lehet, hogy nem veled van a baj, hanem azzal, hogy rossz helyre viszed a lelked legszebb részeit.

Hogyan tudod könnyedebben megélni ezeket a helyzeteket, anélkül hogy belefáradnál?

Áramolj azzal, ami van, ne azzal, amit szeretnél, hogy legyen.

Minél előbb meglátod a valóságot, annál kevesebb energiát visz el a remény-álom-fájdalom hármas tánca.

Tedd le a „mi lett volna, ha” kérdéseket.

Néha nem a válasz a fontos, hanem az, hogy visszatérsz önmagadhoz. A gyógyulás nem mindig magyarázatban van, hanem az elengedésben.

Figyeld meg magad kívülről.

Mintha csak egy külső megfigyelő lennél. Nehéz, de egy idő után szinte játék lesz:

Mi történik most bennem? 

Mit akar ez a helyzet tanítani? 

Melyik mintám aktiválódik?

És ha mégis fáj?

Engedd meg. Ne akarj mindig erős lenni. A megengedés nem gyengeség, hanem kulcs a szabadsághoz. Minél inkább meg tudsz maradni a saját középpontodban, annál kevésbé hat rád, hogy más valaki képes-e viszonozni azt a mélységet, amit te adsz.

Ha most épp úgy érzed, te adsz többet, te vagy „túl sok”, lehet, hogy csak egy olyan emberhez kapcsolódtál, akinek a szeretet nyelvét te már rég túlnőtted. Ne kicsinyítsd magad. Keress olyat, akinek a lelkében otthonra talál, amit adsz.

Szabó Alíz pszichológus 

Lélekpirulák 

Képek forrása: Pinterestről