Gondolatmorzsám
~Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit~
Két fajta személyiségtípus van az egyik belsőkontrollvezérelte típus, a másik külsőkontrollvezérelte, a belső kontrollvezérelte típus azt gondolja, hogy mindenért ő a felelős ,ő teremti a valóságát, neki köszönhető az ,hogyha valamit sikerül az életben véghezvinni, ha pedig nem azért is saját magát teszi felelőssé, a külső kontroll vezérelte típus pedig mindig mindenkor másokat hibáztat azért ami éppen vele történik és hogyha valami nem sikerül, vagy kudarcot vall, akkor is mindig ujjal mutogat kifelé ,valaki másra és sosem veszi észre a saját részét vagy hibáját az adott dologban, az jut erről eszembe, hogy a minap mikor pályaválasztási órát tartottam a nyolcadikosaimnak nagyon sokuk közülük el volt keseredve abban a tekintetben, hogy még nem tudják eldönteni, hogy hova, merre induljanak tovább és mindig szoktam mondani nekik, hogy nem feltétlenül kell tudni a hegy lábánál, hogy hogyan fogod megmászni azt a bizonyos hegyet, elég csupán azt tudni, hogy az első szász métert azt hogyan fogod megtenni, tehát pont arról van szó hogyha van egy bizonyos célunk és tudjuk, hogy merre szeretnénk haladni, akkor azt ajánlott kisebb apró lépésekre felbontani és mindig szépen lépcsőfokról lépcsőfokra haladni, ezáltal megélni a kisebb sikerélményeket is , és így könnyebb a kudarcokat is kezelni ha esetleg utunkba akad ilyen is, mert elkerülhetetlen, de nem kell előre látni mindig az egész utat és a végét is, na most egy belső kontroll vezérelte típusnak ezt nagyon-nagyon nehéz megszokni, hogy nem tud mindent előre vetíteni, minden esetleges dologra felkészülni, ezáltal mindez kiválthat belőle egy belső feszültséget és egy szorongást a jövővel kapcsolatban, mert úgy gondolja, hogy nem tud felkészülni a váratlan és ismeretlen újszerű helyzetekre, itt lép életbe annak a fontossága, hogy reziliencia, vagyis lelkiállóképesség, sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen alkalmazkodnitudás képessége és itt minél intelligensebb valaki annál könnyebben tud alkalmazkodni az újszerű válatlan helyzetekhez, ezáltal könnyebben veszi az akadályokat és tud előre haladni az útján, a másik pedig a flexibilitás vagy rugalmasság, az, hogy nyitottak legyenek a váratlan eseményekre és meghagyják az esélyét annak, hogy nem kell mindig mindent kontrollálni és így is történhet velünk egy csomó klassz pozitív élmény, sőt!!!
- szóval végül is többek között két út van a siker felé, az egyikre térképpel, pontos tervel a kezében indul neki a hegymászásnak az illető és csak így érzi magát biztonságban, a másikra pedig, rugalmas flexibilis, reziliens, merőben intelligensebb ember indul aki pedig képes arra, hogy nyitottsággal kezelje a váratlan eseményeket és ha szükséges hagyja, hogy az élet csak úgy történjen és megengedi magának, hogy meglepődjék...
A kérdés csupán annyi, hogy a kettő közül vajon melyikük boldogabb???
Nem beszélve egy harmadik emberről aki azt mondja, hogy nem is érdemes megmászni ezt a hegyet, mert úgysem fog sikerülni és el sem indul inkább egész életében csak könyveket lapozgat, melyekben a hegyekről nézeget képeket...
A szerepet mi magunk választjuk...
#SzabóAlizPszichológusírása
Képek forrása: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése