"A kulonbseg a kozott,amit megteszunk es amire kepesek lennenk,megvaltoztathatna a vilagot ." Gandhi

2024. október 27., vasárnap

Gondolatmorzsám Harmónia és összhang

 Gondolatmorzsám 

Harmónia és összhang 

Tulajdonképpen a harmónia és az összhang ha csak így le egyszerűsítjük akkor jelentheti ugyanazt, mégis úgy gondolom, hogy egy árnyalati különbség van a kettő között, ameddig a harmóniáról számomra az jut eszembe, hogy például egy zenei dallam, egy festményen a színek összhatása, egy szobornak az arányai, egy természeti képben a jelenségek és a megjelenítések, tehát számomra a harmónia az elvisz egy ilyen művészeti megjelenítésbe és ad egy ilyen nyugalmat, egy ilyen csendességet, egy békét, míg az összhang az már feltételezi a számomra, hogy az ember egy társas lény  és hogy az összhang az elsősorban persze az, hogy összhangban vagyok önmagammal az érzéseimel és gondolataimmal és ekkép a cselekedeteimet is ehhez igazítom, de az összhang az egy fajta egyetértés a másik emberrel vagy ,hogy összhangban vannak a a gondolataink vagy, hogy egyre gondolunk, vagy hogy úgy minden összejön, minden úgy történik ahogy szeretnénk ,minden úgy alakul ahogy szeretnénk, minden úgy működik ahogy szeretnénk, hogy nem lép be zavaró tényező, hogy minden  olyan egységes, zavartalan és összecsengő...

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 

Gondolatmorzsám ~Én szóltam ,üdvözlettel a megérzésed!~

 Gondolatmorzsám 

~Én szóltam ,üdvözlettel a megérzésed!~


A megérzés az a körülírhatatlan belső hang amelyik nélkülöz mindenféle ok-okozati vagy logikus összefüggést, de ettől függetlenül általában véve mindig igaza van, ennek ellenére az első ösztönszerű reagálásunk az, hogy nem hallgatunk rá, elhessegetjük és hülyeségnek gondoljuk, viszont ennek ellenére a gyakorlati statisztika mindig azt mutatja, hogy mindig igaza van éppen ezért lenne fontos arra tenni a hangsúlyt, hogy ahelyett hogy elhessegetnénk úgy figyelnénk rá mint egy hű tanácsadóra!

Kortól függetlenül mindenki rendelkezik ezzel  az intuíciós tehetséggel úgymond, csak a szocializációnk során egyre jobban elfeledkezünk róla és elfelejtjük használni, míg a gyerekek míg kicsik addig nagyon-nagyon jól tudják ezt a  képességüket használni. 

Tulajdonképpen arról lenne szó, hogy ahelyett, hogy egy adott döntéshelyzetbe túlgondolnánk a dolgot, rövid idő alatt a megérzésünkre hallgatva felgyorsítjuk a döntés folyamatot. Szóval ez a képesség mindannyiunkban adott és tudjuk fejleszteni is akár, ennek  vagy emögött a magyarázat az lehet, hogy minden ember két fajta gondolkodásmóddal rendelkezik az egyik az analitikus a másik pedig az intuitiv- érzelmi, biztos hallottál már róla kedves olvasó, hogy beszélnek arról, hogy van jobb agyféltekénk és bal agyféltekénk, ezek mind különböző stílusban működnek, a bal agyféltekénk felelős a logikus, racionális, analitikus gondolkodásért és a jobb agyfélteke a kreatívabb rész,a képzelőerőt igényli, egy holisztikus gondolkodást segít elő. 

Viszont az életben a különböző probléma  helyzetekben, nincs mindig időnk arra, hogy  az analitikus részt használjuk és ilyenkor lenne célszerű az intuitív döntéseket használni,  erre szokták azt tanácsolni, hogy kezdd azzal, hogy próbálj meditálni, elcsendesedni és figyeld meg a belső hangodat, te tegyél fel egy probléma helyzetet vagy egy döntéshelyzetet magadban képzeletben és figyeld a belső hangodat, általában két hang fog megszólalni, az egyik egy ilyen félelem vezérelte, félelem alapú hang a másik pedig egy csendesebb hang és úgy tudjuk eldönteni, hogy melyik az igazi hang, hogy melyikkel társul egy nyugodtság, egy béke érzés, hiszen a belső hangod az mindig megnyugtató, míg a félelem alapú hangod szorongást hoz elő és egy ilyen terhelt állapotot idéz elő. 

Na most itt is két nézet tevődik fel, az egyik egy ilyen tudományos nézet ami azt mondja, hogy az intuíciók az nem más mint az előző tapasztalataink eredménye, tehát minden intellektuális tudás összesített eredménye, van pedig aki azt gondolja, hogy egyfajta természetfeletti sugadalmat lát benne, angyali segítséget, vagy isteni segítséget, vagy bármi, ettől függetlenül ezt ugyanúgy lehet ezt a képességünket tréningezni mint egy izmot, lehet például naponta gyakorolni, elcsendesedni, lélegezni, különböző döntéshelyzetet feltenni  magadnak és hallgatni a belső hangodra!!!

Mindig igaza lesz. 

Lehet belőle a legjobb barátodat csinálni, de lehet örök ellenséged is hogyha sosem hallgatsz rá...

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 



Gondolatmorzsám Hétköznapi, egyszerű Eq fejlesztő eszközök a társaskapcsolatainkban

 Gondolatmorzsám 

Hétköznapi, egyszerű Eq fejlesztő eszközök a társaskapcsolatainkban 

Valamelyik nap ki volt téve egy sztoriba egy kép ahol a tükör előtt áll egy kiscica és oroszlánként látja magát a tükörben, biztos mindannyian láttatok már hasonló képet? 

Na most, régen azt gondolták a szakemberek, hogy ahhoz, hogy az ember boldog, kiegyensúlyozott harmonikus életet és sikerekben gazdag életet élhessen, ahoz  az értelmi intelligencia fontos elsősorban,( az elménk azon elemző és megkülönböztető képessége, amely a környezethez való megfelelő alkalmazkodást, a szituációk megfelelő értelmezését, a jól strukturált gondolkodást, a viselkedés megszervezését és kivitelezését teszi lehetővé ) aztán egy csomó kutatással és hosszútávú megfigyeléssel rájöttek arra, hogy ennél még fontosabb az érzelmi intelligencia ,az Eq.

Az Eq-t pedig pici gyerekkorunktól kezdve a tükör módszer segítségével sajátítjuk el, vagyis aképen, hogy a környezetünkből jövő ingerek által és tapasztalatok által utánozzuk le elsősorban a szüleinktől, majd a tágabb környezetünktől azt, hogy mi a jó és mi a rossz vagy, hogy bizonyos helyzetekben hogyan kell viselkedni. 

Az eq fejlesztéshez pedig az emberi társaskapcsolatainkban mindannyian lehetünk a másik számára eszközök például a következők segítségével: 

* Közös megoldás keresés, beszélgetés melyben jelzem a másik számára azt, hogy értékes vagy nekem és azt gondolom, hogy neked is lehetnek jó és szuper gondolataid, a fontos, hogy nem kell egyetérteni feltétlenül a másikkal és hogy  tudjuk azt, hogy nem ülünk le bárkivel beszélgetni ezáltal ha valakivel beszélgetünk az a másik ember fontos számunkra.

* A következő eszköz ami segítség lehet a fejlődésben az, hogy tudunk a másiktól tanulni persze ez oda-vissza  működik, vagyis egymástól is, ez azt az érzést adja mindannyiunknak, hogy igenis valamihez én is értek és a másik ember számára fontos vagyok. 

* A harmadik pedig az lenne, hogy bátorítást, elismerést és pozitív visszajelzést adni a másik ember számára, hiszen erre mindannyiunknak szüksége van az önbizalmunk helyes fejlődéséhez a legapróbb próbálkozásoktól kezdve, végig az egész életünk során. 

És képzeld el kedves olvasó egy nagyon érdekes ideillő dolog, megfigyelésekkel, kutatásokkal, statisztikailag kimutatták, hogy az átlag életünk során szerzett dicséretünk összességét öt éves korunk alatt kapjuk 70%-ban, tehát utána a meglévő 3o% százalék marad egész életünkre, ez elég szomorú. 

* A negyedik az lenne, hogy a másik ember által megtapasztalhatom az énhatékonyságomat, vagyis olyan dolgokat amire képes vagyok és ehhez kell a másik ember, mert egyedül nem jöhetne létre. 

És ehhez kapcsolódik rögtön a " mi élménye" a közös élmények, hogy együtt éltük át, együtt fedeztük föl, együtt hoztunk létre valamit és ehez hasonlók.

* Ha valódi társa akarsz lenni a másiknak ami még fontos időt hagyni a számára a fontos dolgoknak, ami nem feltétlenül egyezik meg azzal ami neked fontos. 

* A következő pedig abban megerősíteni a másik felet, hogy tévedni nem jellembéli hiba. Hiszen a hatékony tanulásnak három alapfeltétele a kíváncsiság, a csinálás és a tévedés, ezzel mindenkinek tisztában kell lenni. A tévedéseinket úgy kell tekinteni mint lehetőséget a tanulásra. A másik ember önbecsülését még azzal tudod segíteni, hogy létrehozol olyan élethelyzeteket ahol ő érezheti a szolgálat és  az adakozás ajándékát vagyis, hogy azt érezze, hogy ő tud segíteni és adni magából valamit ami érték a másik ember számára.

* Az ember nem elég önmaga számára igenis az embert az boldogítja ha átadhatja önmagát a másik embernek ilyen  fantasztikus kapcsolódás a szerelem is!!!

* Még egy eszköz lehet ,hogy örvendeni minden boldog pillanatnak és arról meg is emlékezni, például erre egy módszer a kora reggeli ébredésnél és az éjszakai lefekvésnél az a két-három perces hálaadás, hogy aznap miért is lehetek hálás, a lényeg, hogy olyannyira fontos, hogy a hálaadásra még biológiailag is rezonál a testünk. (hormonokat termel).

* Az örvendezéshez tartozna még minden ami oldott szórakozás és minden ami humor, és azért vagyunk együtt mert jó, csupán azért mert jó, nem azért mert valamilyen feladatot kell elvégezni, vagy valamilyen elvárásnak kell megfelelni.

Légy te az aki segít a másiknak kilépni a komfortzónájából, vagyis együtt csináljatok olyan dolgokat amiket nem szoktatok így edzve a bátorságizmaitokat. 

Mert a kötelességek elvégzéséből nem fejlődik ki az önbizalom, csak a komfortzónán kívül, ahhoz pedig jó ha adott egy társ. 

* De végül és nem utolsó sorban tudatosítsd a másikkal, hogy nincs egyedül és légy te egy okkal több amiért egy mosollyal 😊 legalább több lesz az arcán!!!

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 

Gondolatmorzsám ~Az élet csodás dolgokat tartogat ,ahelyett, hogy odaadná.~

 Gondolatmorzsám 

~Az élet csodás dolgokat tartogat, ahelyett, hogy odaadná.~


Képzeld kedves olvasó, az egész feltevés abból a fantáziábol alakult ki, hogy mi lenne ha elképzelnénk egy olyan világot amely optimizmus nélkül létezik?! - hiszen egy optimista ember  gondolkodásmódjából kifolyólag időbeli korlátok közé szorítja a rosszat, például mikor az jelen van az életében mielőbb igyekszik a múltba száműzni azt, mindezek a mindennapi életünk folyamán is jelen vannak, mint például a természettel kapcsolatos szertartásokban, ( új év várás, ó év elengedése ) de ugyanígy a terápiákban (  például a gyász feldolgozása) is.

Ez a pozitív pszichológiából ihletet hurrá optimizmus, vagy pozitív életfelfogás egyre divatosabb a mai világban, ennek pedig az egyik jelképes  sztárja úgymond Coelho, biztos te is kedves olvasó találkoztál már legalább egyszer facebookon, tiktokon, instagramon Coelho idézettel és / vagy - nagy bölcsességekkel tőle.

Ezek az idézetek eggyesekkel  elhitettik  azt az illúziót, hogy különlegesek és hogy mindenre képesek, míg megint mások általában ingerültekké válnak és értetlenül nézik ezeket. És az ilyen kritikusok között képzeld el voltak olyanok akik rájöttek, hogy az ilyen idézetek vagy úgymond bölcsességek kitalálásához nincs is szükség emberre és kitalálták, hogy ezekre gépek (robotok ) is képesek, ugye hát manapság csak erről hallunk mindenhol, hogy a mesterséges intelligencia mindent megold helyettünk és létrehozták a New Age Bullshit Generátort, jó mi? -aki nem kell sokat gondolkozzon és az ilyen new age-es sztárok által használt kifejezéseket véletlenszerű sorrendbe rakva  hoz létre ilyen bölcsességeket. 

Nade ami érdekes, ebben az egészben, hogy itt nem álltak le, hanem csináltak egy kísérletet, hogy az emberek rájönnek-e, hogy melyik igazi író által írt bölcsesség és melyik a generátor által írt bölcsesség, vagyis tulajdonképpen melyek bizonyulnak hatásosabbnak, mélyebbnek, és a résztvevők több mint negyede egy ilyen ötös fókuszu skálán hármasra értékelte, tehát tulajdonképpen ezek a bullshit generátor által létrehozott idézetek átmentek a vizsgán / kontrollon!!! Mit szólsz kedves olvasó?

Na szóval rövidre zárva, rájöttek, hogy ezeket a Coelhoi bölcsességeket ki lehet parodizálni vagy vicc tárgyává lehet tenni őket és mai napig vannak olyanok akik egy adott idézetre írnak egy anti Coelhot és a fenti  jegyzet eredeti változata  a következő: 

Az élet mindig kivárja a válságot, hogy azután a legcsodálatosabb oldaláról mutatkozzon meg!!! - ügye milyen szép?

- erre született ez az anti Coelho, hogy az élet csodás dolgokat tartogat, ahelyett hogy odaadná... 

Jó kis háttértörténet ügye? - remélem tetszett?!!!

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 

Gondolatmorzsám ~Ha esik, keress szivárványt, ha sötét van, keress csillagokat!~

 Gondolatmorzsám 

~Ha esik, keress szivárványt, ha sötét van, keress csillagokat!~


1. Erről az első ami eszembe jut a mindfulness vagyis, hogy próbálkozzunk minél több időt tölteni a jelemben anélkül, hogy azon elmélkednénk, hogy mit rontottunk el a múltban és, hogy mi lett volna ha és anélkül, hogy állandóan attól félnénk és szoronganánk, hogy mi lesz majd a jövőben, a helyett az itt és mostban járjunk nyitott szemmel és optimista üzemmódban vegyük észre azt, hogy a pohár félig tele van és nem félig üres, hisz a pesszimista minden helyzetre talál egy problémát és, hogy min lehet panaszkodni, de az optimista hálával tekint mindenre, tudja értékelni azt amije van és a jelen pillanatot teljes 100% -osan meg tudja élni.

2. Másrészt nagyon tetszik az a megközelítés is, hogy ahhoz, hogy létrejöjjenek ezek a dolgok valamit el kell engedni, vagyis megint ide illik a jing és a jang filozófiája, hogy nincs jó rossz nélkül, sötétség világosság nélkül és így tovább, tehát ahhoz,hogy észre tudjuk venni az életünkben a jó dolgokat és ezt értékelni tudjuk, meg kellett tapasztaljuk azt is, hogy milyen volt amikor lent voltunk, bár ettől függetlenül ez mégsem működik mindenkinél. 

3. Egy ide illő idézet az egyik kedvencem és ami 100%-osan jellemez engem és azonosulni tudok vele eszembe jutott és most megosztom veletek :

SZERETEM AZOKAT AZ EMBEREKET,AKIK MEGALLNAK MEGCSODALNI A NAPLEMENTÉT.

ÉLVEZIK AZ ESŐ UTÁNI ILLATOKAT,

KIÜLNEK BÁMULNI A CSILLAGOS EGET

RÁCSODÁLKOZNAK OLYAN DOLGOKRA.

AMIKET A LEGTÖBBEN ÉSZRE SEM VESZNEK.

ŐK VALAMI NAGYON FONTOS DOLGOT

ÉRTETTEK MEG AZ ÉLETRŐL...

Törekszem arra legalábbis megpróbálom, hogy hasonló emberekkel vegyem magam körül, akik látják a varázslatot mindenhol mint ahogyan én is...

És egy bónusz: minden fejben dől el és egy pszichológiai törvényszerűség illik ide, hogy a megfigyelő befolyással van a megfigyelés tárgyára, vagyis minden azon múlik, hogy én mire fókuszálok ,mire programozom be az agyamat, mit akarok észrevenni ebből a világból ami körülöttünk van, ennyi az egész, az irányítás és a döntés minden embernek a kezében ott van...

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 

2024. október 26., szombat

Gondolatmorzsám ~Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit~

 Gondolatmorzsám 

~Az élet előttem áll, és nem látok tőle semmit~

Két fajta személyiségtípus van az egyik belsőkontrollvezérelte típus, a másik külsőkontrollvezérelte, a belső kontrollvezérelte típus azt gondolja, hogy mindenért ő a felelős ,ő teremti a valóságát, neki köszönhető az ,hogyha valamit sikerül az életben véghezvinni, ha pedig nem azért is saját magát teszi felelőssé, a külső kontroll vezérelte típus pedig mindig mindenkor másokat hibáztat azért ami éppen vele történik és hogyha valami nem sikerül, vagy kudarcot vall, akkor is mindig ujjal mutogat kifelé ,valaki másra és sosem veszi észre a saját részét vagy hibáját az adott dologban, az jut erről eszembe, hogy a minap mikor pályaválasztási órát tartottam a nyolcadikosaimnak nagyon sokuk közülük el volt keseredve abban a tekintetben, hogy még nem tudják eldönteni, hogy hova, merre induljanak tovább és mindig szoktam mondani nekik, hogy nem feltétlenül kell tudni a hegy lábánál, hogy hogyan fogod megmászni azt a  bizonyos hegyet, elég csupán azt tudni, hogy az első szász métert azt hogyan fogod megtenni, tehát pont arról van szó hogyha van egy bizonyos célunk és tudjuk, hogy merre szeretnénk haladni, akkor azt ajánlott kisebb apró lépésekre felbontani és mindig szépen lépcsőfokról lépcsőfokra haladni, ezáltal megélni a kisebb sikerélményeket is , és így  könnyebb a kudarcokat is kezelni ha esetleg utunkba akad ilyen is, mert elkerülhetetlen, de nem kell előre látni mindig az egész utat és a végét is, na most egy belső kontroll vezérelte típusnak ezt nagyon-nagyon nehéz megszokni, hogy nem tud mindent előre vetíteni, minden esetleges dologra felkészülni, ezáltal  mindez kiválthat belőle egy belső feszültséget és egy szorongást a jövővel kapcsolatban, mert úgy gondolja, hogy nem tud felkészülni a váratlan és ismeretlen újszerű helyzetekre, itt lép életbe annak a fontossága, hogy reziliencia, vagyis lelkiállóképesség, sokkszerű külső hatásokhoz  sikeresen alkalmazkodnitudás képessége és itt minél intelligensebb valaki annál könnyebben tud alkalmazkodni az újszerű válatlan helyzetekhez, ezáltal könnyebben veszi az akadályokat és tud előre haladni az útján, a másik pedig a flexibilitás vagy rugalmasság, az, hogy nyitottak legyenek a váratlan eseményekre és meghagyják az esélyét annak, hogy nem kell mindig mindent kontrollálni és így is történhet velünk egy csomó klassz pozitív élmény, sőt!!!

-  szóval végül is  többek között két út van a siker felé, az egyikre térképpel, pontos tervel a kezében indul neki a hegymászásnak  az illető és csak így érzi magát biztonságban, a másikra pedig, rugalmas flexibilis, reziliens, merőben intelligensebb ember indul aki pedig képes arra, hogy nyitottsággal kezelje a váratlan eseményeket és  ha szükséges hagyja, hogy az élet csak úgy történjen és megengedi magának, hogy meglepődjék...

A kérdés csupán annyi, hogy a kettő közül vajon melyikük boldogabb???

Nem beszélve egy harmadik emberről aki azt mondja, hogy nem is érdemes megmászni ezt a hegyet, mert úgysem fog sikerülni és el sem indul inkább egész életében csak könyveket lapozgat, melyekben a hegyekről nézeget képeket...

A szerepet mi magunk választjuk...


#SzabóAlizPszichológusírása 


Képek forrása: Pinterest 

Gondolatmorzsám ~Miért bajlódsz egy ajtóval,amikor az egész fal egy illúzió?

 

Gondolatmorzsám 

~Miért bajlódsz egy ajtóval,amikor az egész fal egy illúzió?


 A következők jutottak eszembe:  

1. Az első az, hogy valójaképpen több dimenzió létezik egyszerre, párhuzamos valóság, mindannyiunknak megvan a saját valóságunk és attól függ, hogy milyen nézőpontból nézzük a dolgokat, pont mint azon a képen ahol le van rajzolva egy hatos és két ember áll szemben egymással ,aki az egyik oldalt áll az hatosnak látja, aki a másik oldaltáll az kilencesnek látja, teljesen befolyásolja a valóságunkat az, hogy ki milyen tapasztalattal rendelkezik, kinek milyen a tudatossági szintje és pont úgy mint a pszichológiai kísérletek során a megfigyelő befolyással van a megfigyeltre, vagyis tudattalanul befolyással vannak a gondolataim arra amit észre szeretnék venni a világból és attól függően, hogy milyen beállítottságú vagyok mondjuk optimista vagy pesszimista, ennek megfelelően az a pohár félig tele van vagy félig üres, vagy mindenhol problémát látok vagy mindenben észreveszem a megoldási lehetőséget, vagyis tulajdonképpen az a fal vagy az az ajtó nem is létezik csak annak aki azt akarja látni...

2. A másik dolog ami ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy tulajdonképpen túl nagy hangsúlyt fektetünk sokszor a jelenben lévő dolgainkra, vagyis falat és ajtót látunk oda ahol nincs, ahol pedig van ott pedig nem vesszük észre, mert megzavarnak a gondolataink az elvárásaink, az ítélkezéseink és ilyenkor szokták azt a technikát ajánlani, hogy állj le gondold végig, hogy az amiben most jelenleg vagy az a probléma egy hónap múlva, egy év múlva, vagy öt év múlva mennyire fog számítani? - vagy mennyire lesz fontos az életedben? - vagyis tulajdonképpen az egész nem szól másról, csak egy perspektíva váltásról, vagyis a fókuszunkat áthelyezzük és akkor már rögtön nem látjuk a falat...( ajtót).

3. Egy másik dolog ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy miért bajlódunk néha olyan dolgokkal mint ugye ajtó vagy fal ezek szimbólumok, amik szimbolizálhatják a gondolatainkat, problémáinkat is, hogy miért szoktunk annyit aggodalmaskodni, minden ember szorong és aggodalmaskodik, vagy túl gondol bizonyos dolgokat, holott tudjuk, legalábbis szakmán belül,hogy az aggodalmainknak 92% százaléka soha nem valósul meg, vagyis az azoktól a dolgoktól amíktől félünk vagy amin aggódunk annak 92% százaléka soha nem jön létre, a maradék 8% százalék úgy oszlik meg hogy 4% egyébként is olyan dolgok amikre nincsen ráhatásunk, tehát nem a mi kontrollunk alatt áll, tehát ha nem tudom befolyásolni akkor nincs miért aggódnom érte, mert nincs ráhatásom ,a másik 4% százalék azok pedig rajtunk kívülálló dolgok, mint például a természeti jelenségek, hogy esik-e az eső vagy mikor süt a nap, vagy mikor van földrengés, ezekre pedig megint nincsen befolyásunk, a többi az amin szoktunk rágódni és aggódni pedig sosem történik meg legalábbis 100% biztos, hogy nem úgy mint ahogy ami fejünkben van...

4. És a sok gondolat közül még egyet kiemelnék, hogy tulajdonképpen az egész arról beszél, hogy minden, minden dolog a fejünkben dől el, például ha én azt gondolom, hogy meg tudom csinálni és képes vagyok rá akkor azt létre fogom hozni pont azt amit szeretnék, de ha azt gondolom, hogy nem vagyok rá képes és úgysem fog összejönni, akkor valószínűleg nem leszek rá képes megcsinálni, ez tűnhet egy ilyen nagy amerikából jövő pozitív hurrá optimizmusnak, de pszichológiai kísérletekkel bizonyították be, hogy mennyit számít, hogy az ember mit gondol magáról.

#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása: Pinterest 

Mai gondolatmorzsám: ~Ritka,hogy a boldogság pont arra a vágyra szálljék,amelyik hívta~

 


Mai gondolatmorzsám:

~Ritka,hogy a boldogság pont arra a vágyra szálljék,amelyik hívta~


A magyarázatom: 

Hm...Hát igen ,mert sokszor a boldogság a legváratlanabb helyzetekben és emberektől jön felénk ,amikor nem is számítunk rá és nem feltétlenül vágy vezérelte dolgok ezek, mert a vágyak sokszor csak rossz irányba visznek ,és elterelnek a helyes útról ,éppen ezért nyitva, nyitottnak kell lenni minden lehetőségre, és észrevenni az előttünk lévő dolgokat!!!

Gyakran előfordul az, hogy a fejünkben él egy elképzelés arról ,hogy a dolgoknak miként és hogyan kéne történnie, és aztán jön az élet és jól pofán b***z és megmutatja ,hogy ez lehet még százszorta is jobban ,és szebben mint ahogy a mi fejünkben élt, csak egész odáig türelmesnek kell lenni, ez a lehető legnehezebb dolog a világon! 

És a lehető legnehezebb ebben a türelmes várakozó időszakban ,hogy már most kéne, jó volna inkább ,sőt természetesnek kéne lennie ,annak, hogy érezzük azt a boldogságot amire vágyunk,  mintha már jelen lenne a pillanatban, úgy ,hogy még meg se kaptuk annak a tárgyát és ezzel az elégedettséggel hátradőlve a létezésben csak hagyni, hogy az élet megtörténjen velünk! 

Szerintem erről szól ez a gondolat...😊


#SzabóAlizPszichológusírása 

Képek forrása:Pinterest 

2024. október 25., péntek

Akadály vagy lehetőség?

 #Lélekpirulák 


Akadály vagy lehetőség?

Biztos vagyok benne ,hogy veled is előfordult olykor ,hogy úgy érezted az élet ,vagy az univerzum épp kitolni próbál veled, hiszen állandóan ismétlik önmagukat bizonyos helyzetek és szituációk. 

A napok, órák és percek végtelenitve újra és újra játszák önmagukat, hidd el nekem ez valójában nem porszem a gépezetben és egy előtted álló akadály, hanem valójaképpen egy lehetőség a változtatásra ,fejlődésre és önmeghaladásra. 

Az élet olykor göröngyös úton vezet el a célunkig ,de mindig eljutunk a végállomásig és mindeközben az utunkon mindig ott vagyunk ahol éppen lennünk kell.

Biztosan neked is megvan az a pillanat amikor végre egy szabad hétvégén, vagy egy ünnepnapon ,csak önmagaddal tudsz szembenézni és a magány a társaságod és elhangzik hangosan a tükörbe nézve, az a kérdés :

- Vajon mit csinálok rosszul?

Ha ismerős ez a helyzet akkor kérlek szépen állj meg velem egy pillanatra és próbáljunk nézőpontot változtatni ,gondolkodjunk el azon ,hogy mi van ha a munkahelyi mérgező környezeted valójában tökéletes tükröt mutat arra, hogy még hol és min kell magadon  dolgoznod?🤔 

Az ismétlődő párkapcsolati kudarcaid valójában az angyalok ölelése és egyben egy isteni védelem is lehet számodra... 

A szorongásod mellyel minden egyes reggel munkába indulsz ,valójában nem egy teher a válladon hanem inkább egy lelki iránytű is lehet... 

A rajtad üllő kimerültség és fáradtság valójában utat próbál mutatni neked, hogy minél könnyebben eljuthass oda ahol lenned kell... 

Hidd el nekem ha sikerül nézőpontot váltanod és többé a problémákra nem nehézségként tekintenél ,hanem lehetőségként a változtatásra és ha többé nem azt kérdeznéd magadtól, hogy miért pont velem történik ez? - hanem azt kérdeznéd magadtól vajon mit tanulhatok a jelenlegi  történésekből? 

-Vajon mire próbál rámutatni az adott helyzet? 

- Vajon milyen életterületen vannak még hiányosságaim ahol esetleg még fejlődnöm kellene? - akkor egyik pillanatról a másikra megváltozna az energiaháztartásod is, más szinten kezdenél el rezegni a mindennapi létezésben és elkezdenéd látni a színeket ott ahol eddig csak feketélő akadályok álltak az utadban... 

Talán ez a mostani alkalom az egyik  legtökéletesebb, legjobb alkalom arra, hogy önmagaddal találkozz és végre kezetfogjatok és nézőpontot váltva holnap reggel felébredve új szemmel nézzetek a világra... 


Szabó Aliz pszichológus 


2024.10.25.


2024. szeptember 2., hétfő

A változás légy te magad!

Úgy érzed a jelenlegi helyzeted megváltoztathatatlan ?

Ha igen ,a következő gondolatok neked szólnak?

 Lehetséges akadályok: 

*Sokszor önmagában csak azért nem jön létre a változás ,mert a változással együtt jár egy bizonyos fokú kényelmetlenség és ettől próbáljuk magunkat megkímélni tudattalan cselekvéseinkkel. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus mellyel a komfortzónán belül tartjuk magunkat.

Tippek melyek elősegíthetik vagy felgyorsíthatják ,egyáltalában kiválthatják a várva várt változást:

Kérdezd meg magadtól:

Milyen más módon létezhetek a változás érdekében???? 

Nem a cselekvésen van most a hangsúly, mert az mindig az elménk működésének befolyásolása alatt áll és a fixnek tűnő gondolataink és hitrendszereink korlátozása vagy kontrollja alatt állnak ( ezek sűrűséget, szilárdságot hoznak létre ,melyek gátolják az áramlást és nem engedik, hogy tisztán láss, minden ami nem passzol a nézőpontjaiddal és az ítéleteiddel azt nem engedi ,hogy meglásd vagy észreved), hanem itt és most a puszta létezéséről  beszélünk önmagában. 

A fixnek tűnő gondolati struktúrák fellazulnak ha engedünk neki teret , ennek következményeként pedig létrejöhet a változás. Persze sokszor nehézségekbe ütközik a jól berögzött gondolati sémáink elengedése, de csak akkor jöhet létre a várt változás ,ha a teret biztosítunk számára, ehhez pedig elengedhetetlen elengedni azokat a gondolatokat amelyek nem szolgálják,  sőt gátolják a céljaink megvalósítását.

Ezáltal az elengedés által létrejöhet egy olyan szabad tér ,melyben könnyedtséget érzünk és elfogadjuk azt, hogy nem kell állandóan gondolkodnunk és elmélkednünk a problémáinkról ,csupán a létezés által ebbe a térbe bajöhetnek olyan új dolgok amelyek minden várakozásainkat felülmúlják és melyekről korábban azt gondoltuk, hogy ezek lehetetlenek. 

Ebben a szabad térben segíthet  ha megkérdezed magadtól ,hogy milyen lenne ha úgy tudnál létezni ,hogy nem lennének korlátaid, korlátozó gondolataid,ha nem védenéd magad a félelmeid megvalósulásától. 

Tedd fel magadnak a kérdést:

Milyen lennék a gondolataim nélkül a jelenlegi problémaval kapcsolatban, milyen lennék elvárások és ítélkezések nélkül ,milyen lennék a megszokott jól berögzött nézőpontjaim nélkül, mi lenne ha úgy tekintenék magamra mint egy fehér tiszta lapra, ahová bármit lehetséges lenne rá rajzolni.

Az is előfordulhat ,hogy úgy érzed ,hogy olyan idegen számodra ez a szituáció amiben vagy, ha így van akkor kérdezd meg magadtól és vizsgáld meg ,hogy valójában ez a te problémád, a te gondolataid, vagy ez egy átvett dolog? Mert szokszor hajlamosak vagyunk átvenni másoktól az érzéseiket és a gondolataikat és magunkénak gondoljuk. 

A túlzott, felfokozott empátiára hajlamos emberek tudják itt, hogy miről beszélek.

Ha sikerült megvizsgálnod magad és rádöbbentél, hogy valójában ez nem a te gondolatod ,akkor egyszerűen csak tedd le ne cipeld tovább, engedd el , vagy csak úgy viccesen szólva postázd vissza a feladónak.

Nem utolsó sorban ebben az egész folyamatban az egyik legfontosabb, hogy közben legyél elfogadó és megértő magaddal és légy legfőképpen türelmes, a változás nem jön létre egyik napról a másikra, sokszor nem is nagyon szembetűnő hatalmas nagy dolgok történnek, hanem pici apró lépésről lépésre előre haladó sikerről beszélhetünk és ebben az egész folyamatban légy magaddal megengedő és  szeretetteljes.

Ne engedd ,hogy a múltban történő tapasztalataid bebörtönözzék és korlátozzák a jelenben és a jövőben a lehetőségeidet, hogy megtörténjen a változás az életedben, légy minden pillanatban az a fehér tiszta lap, az a tágas tér melyben az elvárás nélküli megengedés van jelen és könnyedén áramolhat be minden amire vágysz és még annál is jobb.

Sokszor a legnehezebb azt felismerni ,hogy mikor kell csupán a létezés szintjével megelégednünk és mikor következik a cselekvés szintje, ahol lépésre lépésről már tehetünk is a változás érdekében.

Ha sikerül  egyre inkább befelé figyelned akkor jönni fog  erre is a válasz! 

Jó kérdésben levést mindenkinek!

Szabó Aliz pszichológus 

2024.Szeptember 2

Lélekpirulák 



2023. augusztus 16., szerda

"Judicium tuum " / A te döntésed... A boldogság a mi döntésünk!? - gondolatébresztő morzsáim...

 

# CAPSIDIO # Lelekpirulak.blogspot.com # Pszichológia # Lélek # Művészet # Kreativitás # A te döntésed #SzabóAlizPszichológusírása



"Judicium tuum " / A te döntésed...

A boldogság a mi döntésünk!?
- gondolatébresztő morzsáim...

* Az életünk minden egyes pillanatában hozunk egy döntést mely alapján kiválasztunk egy nézőpontot amely meghatározó alapot képez a dolgok és történések iránti viszonyulásunkban - - - >jó ha  tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy ezen folyamatok nagyrészt a tudatalatti vezérlése alatt állnak.
Életünk döntések sorozata melyeknek kb 1% - át tudatosan hozzuk meg, és a maradék 99% -et   a tudatalattink vezérli automatikus működéssel.
Bár már léteznek kutatások melyek alátámasztják, hogy a tudatalatti, gyors döntések bizonyos helyzetekben megbízhatóbbak, mint a racionális gondolkodási folyamataink végeredményei,mégis a lényeg az volna , hogy tudjuk, mikor támaszkodhatunk az ösztöneinkre, és mikor nem, ezek a választási lehetőségek egyre könnyebbek lesznek ahogy egyre jobban tudatunkra ébredünk.

* Fontos elgondolkodnunk arról is, hogy saját gondolkodásmódunk lehet a barátunk de ugyanakkor lehet az ellenségünk is, árthat és segíthet nekünk egyaránt.
Tudatossá kell válnunk azzal kapcsolatban , hogy a különböző élethelyzeteinkben milyen gondolkodásmódot választunk az eseményekről és nem utolsó sorban magunknak magunkról.
Ez nem egyszerű, folytonos munkát és éberséget igényel, eleinte talán kezdjük azzal, hogy megfigyeljuk magunkat és megpróbáljuk fülöncsípni magunkat a  cselekvést megelőző megfelelő pillanatban és változtatunk az eddig berögződött negatív nézőpontjainkon, ha elég sokat gyakoroljuk idővel automatizmussá válik.
A szívünk is megállás nélkül dobban és dolgozik értünk , itt az ideje, hogy mi is tegyünk magunkért! Kitartás!

* Te is húzod az időt?
Olykor olyan tehetetlennek érezzük magunkat, hogy egyetlen megoldás a döntésképtelenségünkre, hogy húzzuk az időt, és addig feszítjük azt a bizonyos láthatatlan húrt ameddig csak lehet, pontosabban addig amíg a lehetőségeink egyszer csak tova tűnnek a ködben, elvesznek a szemünk elől, és mit nyerünk ezzel? - azt hogy felszabadítottuk magunkat a döntés súlya alól. (még ha csak egy időre is).

* Az egonk mint a feltételek gyártója
Mint egy hűséges munkás egonk megállás nélkül gyártja a különböző elérhetetlennek tűnő feltételeket melyek ahoz kellenek, hogy végre elérjük az oly  hőn áhított és vágyott boldogságot - - - - > fontos tudnunk , hogy ebből a mókuskerékből ki tudunk szállni, egyetlen feltétele csupán az a felismerés, hogy benne vagyunk !!!!!
Ha boldogtalanok vagyunk akkor az ego nézőpontjábol működünk , hibáztatunk , ítélkezünk , a boldogságot külsőségekben mérjük ( tárgyak, kapcsolatok, események stb) de ezek csak pillanatnyi elégedettséggel szolgálhatnak, a megoldás bennük van, igen saját magunkban , a "mag" - unkban, álljunk meg és nézzünk szembe önmagunkkal !!!
A kérdés , hogyan?
Ehez a következő lépéseket ajánlom :

- Oldozd fel magad a régi sérelmeid alól : a múlt csalódásaiban ragadni csak csökkentik a rezgésszinted, ha hajlamos vagy magadat vagy éppen másokat hibáztatni a múltban történtek miatt akkor a félelem szövi át a gondolatspirált amibe beleragadtál, és az attól való félelem, hogyha nem vigyázol akkor ez újra megtörténhet a jövőben.
A régi tapasztalatokból ért sérelmeket magunkkal cipelni azzal a tudattal,hogy az majd megvéd a jövőben ránk váró csalódásoktol veszélyesebb  és kártékonyabb tud lenni mint az eredeti sérülés és fájdalom maga .
A tested előbb utóbb tünetekkel majd egyensúlyvesztéssel(a rendszerben) , betegséggel fog jelezni ha nem tudod elengedni a múltad fájdalmait és  a megismétlésüktől való félelemeidet.
Az elengedést segíti ha megfejtetted a tapasztalatban rejlő tanítást amit neked megkellett látnod ahoz, hogy visszatalálj belső énrészeidhez, vagyis önmagadhoz ami valójában a szeret és az elfogadás. ( minden elkövetett hibánk valójában egy kitűnő lehetőség a tanulásra és a fejlődésre).

- Különűlj el az egotol : az egonk állandóan ellemez, ok okozati összefüggéseket keres, aggodalmaskodik és ítélkezik, nem szeret unatkozni ezért mindig magyarázatok után kutat és más egok működési elveit próbálja megfejteni.
Egyetlen egy fontos dolgot kell itt felismerned a belső békéd megteremtéséhez, hogy az egyén viselkedését, és megnyilvánulásait csakis két dolog vezérelheti a szeretet vagy a félelem, ha egy olyan emberrel találkozol aki önzetlenül bánik veled és másokkal az ő viselkedésének mozgatórugója csakis a szeret lehet, ha viszont egy olyan embert sodor az élet a tapasztalási meződbe aki önző módon tud csak megnyilvánulni, amögött mindig a félelem bújik meg.
Ezen ponton csakis az együttérzés segíthet persze úgy, hogy közben megszabjuk énhatárainkat és nem hagyjuk magunkat kibillenteni az egyensúlyúnkbol.

-A félelem mint megszokás leküzdése: sokan összetévesztik a félelem leküzdését a valódi boldogsággal, állandó izgalmas helyzetek után kutatnak és adrenalinfüggők, míg mások a félelmeik leküzdéséhez függőségekbe menekülnek és lépten-nyomon megjutalmazzák magukat evéssel, cigivel, kávéval, alkohollal stb ha kibírtak egy újabb napot úgy, hogy nem adták fel.
Figyeld meg magad milyen gyakran teremtesz öntudatlanul  feleslegesen olyan helyzeteket ahol meg kell küzdened a félelmeiddel újra és újra csak azért, hogy abban az illúzióban ringathasd magad, hogyha sikerül leküzdened akkor boldog leszel,mert ez a szokás idővel függővé tesz a félelemtől.
Valójában nincs szükség a félelemre a boldogság eléréséhez csak olykor az egonknak a béke unalmasnak tűnhet ezért inkább félelemfüggővé tesz minket ha nem figyelünk rá oda.
Tehát összegezve nem lehetséges egyszerre félni és boldognak lenni, mert ez két teljesen különböző energiaminőség.

- Hozd rendbe az energiaszinted:
Vizsgáld meg az adok kapok egyensúlyát az életedben, mennyit adsz magadból másoknak, időt, figyelmet, segítséget, törődést, szeretetet és mennyit vagy hajlandó elfogadni másoktól mindezekből és ugyanakkor képes vagy e magadnak is megadni ugyanezt? Úgy bánsz - e másokkal ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak?

Végezetül összefoglalva a boldogság nem lehetetlen csupán önmagunk mélyére kell nézni, hogy meglássuk, hogy voltaképpen a jelenünk az itt és most, a meghozott döntéseink eredménye semmi más,úgyhogy nincs mit számon kérni a sorstól...


#SzabóAlizPszichológusírása


Kép, rajz forrása : Szabo Aliz pszichológus, 2016. 02.10. Nagyvárad.

2023. március 1., szerda

Pszichológiai tanácsadás

 

#Hála #Pszichológiai tanácsadás # Pályázati felhívás #Meglepetés # Volt tanítvány #

A mai napon meghírdetett pályázatra máris érkezett egy nem várt kellemes meglepetés egy volt tanítványom részéről.                                        Az alábbiakban az ő szavait idézem :
  " Ezt inkább az én szemszögöből csináltam meg. Mi történt velem mióta működik a Capsidio csoport és miben segített ,milyen téren .           Pont azt szerettem volna, hogy tényleg minden legyen benne: Fájdalom, Szeretet, Segítség!"
Bár a versenyen az elkészült mű nem fog szerepelni, az én szívem csordultig telt szeretettel és hálával, mindazért amit a munkám és annak hatása jelent számomra és az én környezetem számára.



Köszönöm drága Bianka Gheran ezt az élményt!

Apel la concurs!

 

Apel la concurs!



Cabinetul şcolar de consiliere și asistență psihologică a Școlii Gimnaziale Nr.1 Diosig face apel  la concurs către elevii de gimnaziu, să creeze un desen/logo care să reflecte gândurile și sentimentele lor legate de consilierea psihologică.

Cele mai importante detalii ale aplicației la concurs: creați o lucrare/logo artistică folosind orice tehnică, trimiteți ( în Chat, Team's sau Messenger către consilierul școlar Aliz Szabo) desenele/logo-urile care reflectă cel mai bine gândurile și sentimentele voastre în legătură cu consilierea psihologică, ținând cont de două cerințe de bază: includerea numelui Capsidio (Cabinet Psihologic Diosig) și a  simbolului psihologiei (litera psi).
Desenul/logo-ul câștigător va fi sigla oficială a cabinetului de psihologie.

Vă rog să includeți următoarele informații în mesaj: numele, vârsta, clasa, titlul lucrării.

Lucrările vor fi prezentate pe site-ul cabinetului psihologic și în grupul închis Capsidio.

Când și cum poate fi depusă lucrarea ?

Termen limită: 24 martie până la ora 18:00.

De la  cine puteți obține mai multe informații despre aplicație la concurs?

Aliz Szabo, consilier școlar - pe Messenger sau pe Teams și personal.

Unde se găsește cererea inițială de concurs ?

Pe pagina cabinetului psihologic Capsidio.

Anunțarea rezultatelor: la sfârșitul lunii martie.

Le doresc tuturor mult succes!

Aliz Szabó  psiholog, consilier școlar

Pályázati felhívás ! Capsidio

 

Pályázati felhívás ! Capsidio



A Bihardioszegi Általános Iskola Pszichológiai rendelőjének pályázati felhívása a gimnáziumi  tanulók számára , a pszichológi tanácsadással  kapcsolatos gondolataikat, érzelmeiket tükröző rajz/logó elkészítésére .

A pályázat legfontosabb részletei : készítsetek bármilyen technikával egy művészi alkotást/logót , küldjétek el ( cheten , Team - sen vagy Messengeren Aliz Szabo Iskolai tanácsadónak ) a  rajzokat/logókat melyek a legjobban tükrözik gondolataitokat és   érzelmeiteket a pszichologiai tanácsadással kapcsolatban, két alapvető követelményt betartva: szerepeljen benne a Capsidio (Cabinet Psihologic Diosig) név és a pszichológia jele (pszí betű ) .
A nyertes rajz/logó lesz a pszichológiai rendelő hivatalos logója.

Az üzenetben kérem szépen fel tüntetni a következőket : név , életkor ,osztály , az alkotás cime.

Az alkotások bemutatásra kerülnek a pszichológiai rendelő oldalán és  a zárt Capsidio csoportban.

Mikor és hogyan lehet a pályázatot be nyújtani ?

Határidő : március 24 - ike délután 6 óráig .

Kitől lehet további információt kapni a pályázattal kapcsolatban?

Szabo Aliz iskolai tanácsadó - Messengeren vagy Teamsen, és személyesen.

Hol található az eredeti pályázati felhívás ?

A pszichológiai rendelő oldalán .

Eredményhirdetés : március végén.

Sok sikert kívánok mindenkinek!

Szabó Aliz pszichológus, iskolai tanácsadó

2023. január 9., hétfő

Tükröm! Tükröm!

 

#SzabóAlizPszichológusírása

Tükröm! Tükröm!



Induljunk el onnan, hogy először is végezz egy önmonitorozást és figyeld meg hogyan működnek a társas kapcsolataid?
Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban amivel eddig nem sikerült /tudtál vagy nem mertél szembe nézni és elnyomtál a tudatalattidba?
Ha mindezekkel már meg vagy akkor gondolkozz el azon egy pillanatra, hogy előfordult e már veled, hogy mindazon érzések, félelmek, gondolatok  és szándékok melyek  egy ideje már jól el voltak nyomva a tudatalattidba vissza tükröződve megjelentek a környezetedben a mindennapi valóságodban?
Ha az életedet egy bizonyos tudatossági fokon eléd és gyakorlod az önreflexiót akkor a válaszod biztosan az, hogy mindez ismerős helyzet a számodra.
Ismerős az a szituáció vagy életérzés, hogy amennyiben eddig nem sikerült szembe nézned az eddig elnyomott és /vagy szégyelt önrészeiddel az nem vész el csak át alakul, megjelenhet egy váratlan élethelyzet formájában vagy egészség romlás, egy betegség formájában vagy éppen lépten-nyomon szembe jön veled egy másik ember képében és megoldásra / elfogadásra, megértésre kényszerít, mindez ismétlődő tendenciát mutatva egészen addig míg a helyzet meg nem vagy fel nem oldódik.
Ennél a pontnál be villanhat egy jogos kérdés/ feltevés , akkor te magad is reflektorként tükrözől vissza mindent a másik ember számára?
- a választ már jómagad is sejtheted.Igen.!Mindannyian tükrök vagyunk egymás életében, a pszichológiában ezt nevezzük kivetitésnek, projektálásnak, mellyel mindannyian élünk ha tudunk róla ha nem,olyankor amikor olyan érzéseket tapasztalunk amelyek nem kívánatosak a számunkra ( nem elviselhetőek, nincs elég erőnk szembe nézni velük az adott pillanatban ) az egonk úgy próbál jó fej lenni és megvédeni bennünket az esetleges negatív következményektől , hogy mindezeket kivetíti más emberekre a környezetünkből,ezzel próbálva elősegíteni ( megkönnyíteni) a mi alkalmazkodásunkat a társadalmi közeg adott elvárásaihoz.
Amikor végre felnőttként készen állsz a változásra akkor fogod elkezdeni észre venni ezeket a jeleket, ( (el) túlzott , felnagyított reakciót vált ki belőled a másik fél) vissza tükröződéseket a közvetlen környezeted szereplőiben, pont olyan embereket fogsz bevonzani akiknek pont azon tulajdonságai jelennek majd meg felnagyítva számodra ( melyeket elítélsz és nem tudsz elfogadni) és nyomják meg a te nyomógombodat ( triggererelnek, vagyis kiváltanak, előidéznek) amelyekkel neked  éppen dolgod van.

Egymás tanítói vagyunk ha legtöbbször tudattalanul is de ahoz, hogy meg értsük a miérteket tudatossá kell válnunk, észre venni a másikban, hogy mit tükröz számunkra és elfogadással nyúlni afelé a részünk felé és fel tárni mit is szeretne nekünk mutatni, tanítani,persze egyszerűbbnek tűnhet a már jól berögződött hamis sémák mintájára a másik embert hibáztatni, rá haragudni esetleges konfrontációba bele menni,  és az érzéseinket rajtunk kívülálló okoknak tulajdonítani, de sosem késő változtatni és nem lehetetlen, a megoldás az öntudatra ébredés,hogy önmagunkat elemezni tudó, figyelmes, elfogado ( a negatív érzelmeket is  elfogado) felnőttekké váljunk.



#SzabóAlizPszichológusírása

2023.01.08.
Kép forrása :Pinterest, Facebook

2023. január 5., csütörtök

A másik ember mint érzelmi támaszpont - avagy a felelősségvállalás hiánya

 

#SzabóAlizPszichológusírása

A másik ember mint érzelmi támaszpont - avagy a felelősségvállalás hiánya


Érezted már úgy, hogy egyedül nem megy? - hogy egyedül képtelen vagy megfelelni a mindennapi élet által állított elvárásoknak? - hogy mindig szükséges, hogy valaki érzelmi támaszt nyújtson számodra? - ha a válaszod igen, akkor kérlek olvasd tovább...


Egyszer azt hallottam egy Csernus Imre (pszichiáter) által tartott előadáson, hogy egy ember akkor válik igazán felnőtté amikor mer végre felelősséget vállalni a saját életéért, a mai napig teljesen egyetértek ezzel, hogy miért is?
- a következő gondolatok támasztják alá :
- ahoz, hogy az ember merjen felelős lenni a saját életéért elsősorban az szükséges, hogy jelen kell lennie benne, vagyis nem maradhat robotpilóta üzemmódban amikor a külvilág körülményei befolyásolják sikerességgét avagy bukását anélkül, hogy ő át láthatná az ok okozati viszonyokat a rendszer egészében, melynek tulajdonképpen tudattalanul ő maga áll a középpontjában anélkül, hogy saját tettei következményeivel el tudna számolni.
Persze egyszerűbbnek tűnhet úgy lépkedni előre az életben, hogy fel vesszük az áldozat szerepet, és hagyjuk, hogy a dolgok csak úgy egyszerűen meg történjenek velünk és minden esetleges kudarcért és buktatóért másokat hibáztatni, de valójában ez a hosszabb és nehezebb út,mert a közben kialakult belső feszültséget és szorongást ezzel nem tudjuk ki oltani.


Fel tetted már magadnak azt a kérdést, hogy honnan hozod magaddal ezt a hiedelmet, hitrendszert vagy, hogy mikor alakulhatott ki benned az a gondolat, hogy egyedül nem vagy képes boldogulni ? - ha még nem, most el érkezett az ideje.
Kezdj el kutatni gyermekkori élményeid között olyan szituációk után ahol a vágyaid csak mások  függvényében tudtak kielégülni, és csak úgy tudtad a saját biztonságérzetedet kialakítani, hogy alkalmazkodnod kellett a külvilág követelményeihez és ezáltal elfogadtatnod magad. Ez az ismétlődő alkalmazkodási folyamat fejleszti ki végül a függőséget a másik embertől és szépen lassan létrejön egyfajta (kötődési módozat) azonosulás azzal az emberrel akivel szemben kialakult a függés annak érdekében, hogy a biztonságérzetedet újra és újra meg kapd.

Ameddig a másik ember ( akivel szemben már ki alakult a függés) felől érkező üzenetek pozitívak, bátorítóak, együttérzőek, támogatóak addig nincs is semmi baj, de ha a feléd érkező üzenetek negatívak, bántóak, elutasítóak, esetleg agresszívak és te ezeket belsővé teszed, el hiszed és azonosulsz velük ez már problémát okozhat, idővel saját hangodként, gondolatodként fogod kezelni azt amit már sokszor hallottál,valóságnak hiszed, és sajnos eszedbe sem jut megkérdőjelezi azt.

Szóval, biztos vagyok benne, hogy az önmegfigyelés során találtál egy két gyermekkori emléket ami most segíthet tisztában látni.
Vizsgáld meg őket és próbáld fel fedezni milyen mértékű és egészség volt e  a függőséged a szüleidtől? a környezetedtől? - hogyan alakult ki az alkalmazkodási képességed és miként/mikor? (túlságosan hamar, idejekorán vagy még a mai napig sem alakult ki) , milyen buktatókon keresztül vagy éppen segítséggel ( támogatással) jött létre és fejlődött ki az önállóságod?- kialakult e egy fajta biztonságos kötődés mintád a környezeted felé a szükségleteid kielégítése érdekében vagy éppen ellenkezőleg csak megerősítette a függőséged az adott szituációban  szerzett tapasztalat?


Az egyetlen kiút (megoldás) a tudatosság, vagyis válj tudatossá azzal kapcsolatban, hogy mi történik a saját életedben, ehez pedig az egyetlen kulcs az önismeret, amit már azzal el kezdtél, hogy ezeket a sorokat olvasod és meg próbálod meg válaszolni magadnak a fenti kérdéseket és ezzel feltárod az ok okozati összefüggéseket melyek oda vezettek, hogy szükséged legyen másokra mint érzelmi támaszpontokra.



Itt az ideje a változásnak , abba kell hagynod az ellenállást és a tagadást azon belső részeid felé akikkel eddig nem sikerült szembe nézned vagy éppen szégyellni tanultad meg őket a társadalmi szocializációs folyamatok során, meg kell tanulnod el fogadni és elsősorban el hinni, hogy erre képesnek lásd magad!
A  korlátozó gondolataid meg lehet változtatni felül lehet írni, ez lehetséges, ha  esetleg egyedül nem boldogulnál nem szégyen szakmai segítséget, támogatást kérni hozzá.


Te döntesz maradsz a jól meg szokott áldozat szerepben, melyet igaz, hogy jól ismersz már de valódi boldogulást sosem hoz vagy kis erőfeszítéssel és munkával ki lépsz a konfort zónádbol és az önismeret segítségével meg tanulsz felelősséget vállalni az életedért ezzel olyan hatalmat nyerve az erőforrásaid felett(énhatékonyság, önbizalom, felelős attitűd és egy kialakult értékrend ) mely a boldogság és lelki béke egyetlen kulcsa.

Az önismeret útján segítségül szolgálhatnak a következő gondolatébresztő kérdések is, lásd az alábbi linkre kattintva  

https://lelekpirulak.blogspot.com/p/blog-page_72.html?m=0

Képek forrása :Pinterest 

Szabó Aliz pszichológus
2023.01.04

#SzabóAlizPszichológusírása

2023. január 3., kedd

Hogyan gyakoroljuk az önszeretetet?

#SzabóAlizPszichológusírása

Hogyan gyakoroljuk az önszeretetet?


Meg kérdezted már magadtól, hogy ez mit is jelent tulajdonképpen?
Ha eddig nem tetted meg, próbáld most megfogalmazni.Ugye nem is olyan könnyű?
Meghatározás helyett érkezzen egy pár gondolatébresztő lépés :

Azzal kezd, hogy fedezd fel a belső énrészeidet és  hozz létre békességet és egymás javát szolgáló kommunikációs kapcsolatot köztük.
Ez lehet az önszeretet megélésének első lépcsőfoka. Ehez tárd fel azokat a megnyilvánulási formáidat melyekről kisgyerek korod óta azt gondolod, hogy nem helyén valóak hiszen ezt tanultad a közvetlen környezeted vissza jelzéseiből és próbálj harmóniát teremteni az éned azon részeivel melyek eddig ezeket szégyelték vagy a létezésüket is tagadták  mindezt annak reményében, hogy így elfogadást nyerjenek a társadalom részéről.
Így tehát az önszeretet valójában azt jelenti, hogy magadba engeded feltételek nélküli elfogadással az éned mindazon érzéseit, gondolatait legyenek akár negatívak is melyeket eddig szégyellni kényszerültél és mélyen elnyomtál magadban.
Mindez  nagy erőfeszítést, munkát és hosszú időt igényel, de egész addig míg nem helyezzük nagyító alá ezen részeinket és tartunk alapos átvizsgálást addig nem válhatunk hiteles személyiséggé és nem alakíthatunk ki egészséges kapcsolatot más emberekkel sem ,vagyis önismeret nélkül nem létezik önszeretet.
Ezen lépcsőfokon fel tehetjük azt a kérdést, hogy a mindennapi életben hogyan tudnánk helyesen cselekedni ha nem ismerjük kellőképpen önmagunkat? - sehogy, hiszen az érzéseinknek és gondolatainknak csupán egyetlen célja lesz be bizonyítani igazukat és létezésük jogosságát de ha te ezen közben nem látsz mögé egész a gyökerekig akkor automata üzemmódban létezel és csak a környezet elfogadását éhezed át adva életed irányítását a külső körülményeknek, ettől állandó megmagyarázhatatlan belső feszültséget és szorongást érezve egész a fizikai fájdalomig vagy  akar betegségekig.
Ismerős szituáció, érezted már így magad?
- mindez azért lehetséges mert még hiányos az önismereted, még vannak olyan részeid melyeket tagadsz vagy még fel sem ismertél.
Hogy mi a megoldás kérded?
- Te magad vagy!
Azzal, hogy el fogadod az árnyék részeidet is feltétel nélkül mint az Egész része és elutasítás helyet le ülsz vele szemben és meg próbálod meg ismerni, mit akar, mi az amit szeretne, megvalósíthato - e , ha nem miért nem, és így tovább. Mint egy békítő bíró meg próbálod kommunikációra késztettni a két felet azt amelyikkel eddig tudattalanul azonosultál és azt amelyiket eddig el utasítottál.
Ez munka! 


Hogy mit lehet ezzel a munkával nyerni?
Válasz helyett egy mondás jut eszembe :
Amint bent úgy kint, amint fent úgy lent.
Vagyis ha az őszinte önismeret révén el jutsz az önszeretet szintjére akkor ezzel együtt jár egy fajta belső béke és nyugalom amit tükörként idővel a külvilágtól is vissza kapsz így létrejöve
az adok kapok összhangja úgy befelé mint kifelé...Megfigyelővé, Megismerővé és Megértővé válsz.
Hajrá munkára fel!

Szabó Aliz pszichológus
2023.01.03.

#SzabóAlizPszichológusírása

2020. szeptember 27., vasárnap

Az elengedés művészete

 

Az elengedés művészete



Fel tevődik a  következő kérdés mit  is kéne elengedni?

-érzéseket
-gondolatokat
- szokásokat
-szakításokat
-nehézségeket
-embereket
-helyzeteket
- hiedelmeket

Tudod - e  ezt alkalmazni itt és most?
Könnyű vagy nehéz mindez számodra?

Most lássuk, hogy is van ez a kezdetektől az itt és mostig...

A  kisgyerekek az ösztönszerű elengedés nagy szakértői .Legyen  szó akármilyen  sérelemről, sertettségről vagy fájdalomról a kicsik akár rövid idő alatt is  túl tudnak lenni az egész dolgon.
Például ha az anyukája később tudja csak meg etetni vagy tisztába tenni, ő rögtön meg tud nyugodni. Nagyobb gyerkőcöknél pedig gyakran láthatjuk hogy akire még fél órával ezelőtt haragudott mert éppen össze vesztek egy játékon most boldogan játszanak újra együtt, nem rágódnak a múlton,ehez elég ha egy parkban, játszótéren pár percig megfigyelést tartunk, és láthatjuk milyen könnyen tudnak túl lépni a sérelmeiken. Nekünk felnőtteknek is bárcsak ilyen egyszerű volna... de sajnos nem az.

A gyerekeknél 5-6 éves korban el kezdenek gyorsabban fejlődni a kognitív képességek mint a : problémamegoldó képesség, az idő fogalmának kialakulása, az ok okozati viszony megértése stb. mindezek hozzá járulnak a külvilághoz való  sikeres alkalmazkodáshoz de egyben meg nehezítik az elengedés folyamatát.

Felnőttként pedig gyakran halljuk, hogy
"Lépj tovább!"," Enged el! " -de sajnos azt nem tudjuk, hogy miképp is kéne ezt megvalósítani...

Akadályok az elengedés útjában :



"Hogyan is tudnék nem törődni valamivel ami mindennél jobban foglalkoztat?" - a fókuszpont áthelyezése a  lehetséges megoldás.

Elnyomás :

- elnyomom magamban a problémát, egyfajta struc politikát folytatok, ezzel egyetlen probléma, hogy belülről marcangol szét és betegit meg.

Elfogadás hiánya :

- egyszerűen nem merek szembe nézni a helyzettel.

"Ez van! "

- ezt kell szeretni hozzá állás a problémához.
Megoldást jelenthet annak a megértése, hogy vajon miért éppen ez van? Mi hasznos lehet ebben számomra, mit  tanulhatok ebből a helyzetből?

Mulasztások : 

- mit nem mertem ki mondani vagy éppen meg cselekedni a múltban?
Megoldás :  Megérteni a miérteket és megbocsátani önmaguknak.

Hibáztatás :

-önmagam vagy a környezetemé.
Megoldás : a megbocsátás és szembe nézni azzal ami a jelenben a dolgom.

Kötődés :

- kapcsolatokhoz, véleményekhez, ötletekhez, emberekhez való ragaszkodás, vagy sóvárgás, vágyakozás valami vagy valaki iránt , mindezek egyenes úton vezetnek a szenvedéshez.
Megoldás : annak az elfogadása, hogy állandó csak a változás lehet semmi más !

Félelem :

- a veszteségtől, a változástol, hogy mit fognak mások gondolni rólam ha ezt meg lépem, ki leszek én (Ego harc) ha erről lemondok?

Görcsös akarás: 

- például meddő pároknak örökbefogadás után miután megtörtént az elengedés, rövid időre rá születik saját gyerekük.

A szakításrol  mint elengedni valórol :

"össze tört a szíved" - valójában az egész az elménkben zajlik, csalódtunk a hitünkben, a róla kialakitott képben, ezért ebből csak úgy léphetünk tovább ha meg próbálunk hasznot keresni az egészben. Tedd fel magadnak a kérdést : miért lehet ez jó nekem? A sérelemről a haszonra kell át helyezni a fókuszt és így vissza találhatunk önmagunkhoz.

Módszerek  és technikák :



* a túl misztifikált módszerek csak etetik a fájdalomtestet és meg nehezítik az elengedést.

1.

Válassz ki egy érzést,  gondolatot, problémát,szituációt amivel kapcsolatban jobban szeretnéd érezni most magad!
Kérdezd meg  magadtól mit is érzel az adott témámmal kapcsolatban?
* Mit teszel az életeddel most ?
Tudatosítani kell magadban a kiváltott  érzés jogosságát.

Üdvözöld az adott érzést dolgot amit választottál !
Ez egyáltalán nem  jelenti, hogy kötelező módon örülnöd kell neki. Csak annyit jelent, hogy:   Látlak érzés, gondolat, probléma . Most megfigyellek és megengedem, hogy itt legyél.

Kérdezd meg magadtól: El tudnám engedni ezt az érzést?
Az igen és a nem válasz is rendben van és minden más is ! Mind a kettő az elengedés felé visz majd téged.

Egy következő lépésként kérdezd meg magadtól: Hajlandó lennék elengedni?
Bármit is válaszolsz, az az elengedés felé visz majd téged.
*Kinek és hogyan látod magad? Hogyan vélekedsz a külvilágrol? Hogy állsz a bizalom kérdésével? Milyen előző tapasztalataid vannak? Mit jelent számodra a lehetséges és a lehetetlen fogalma?

Majd a legvégén tedd fel azt az egyszerű kérdést, hogy : Mikor?
Bármit is válaszolsz, az pont jó lesz és hozzásegít téged az elengedéshez.
Ismételd ezeket a lépéseket ahányszor csak szükséged van rá.

2.

Lista írás helyzetéről, érzésekről, gondolatokrol és eldönteni mit is szeretnék :
Megérteni
Megtartani
Elengedni

3.

Ki mondani hangosan : arra figyelj, hogy ne panadzkodás legyen, azzal, hogy hangosan ki mondod hogy mi bánt más megvilágításba kerülnek a dolgok.

4.

Aggodalom : annak a megértése, hogy két felé dolog van amire van hatásom és amire nincs, ahol tudok változtatni ott cselekedjem, ahol nem tudok azt pedig fogadjam el.

5.

Korrigálj : változtass a célodon, ha el akadtál az elengedés folyamatában. Fogalmazd újra.

6.

Válts perspectivát: tegyél jót valakivel.

7.

A Hála mint méregtelenítő eszköz: például hálás lehetsz a kitartásodért és a változás képességéért.

8.

Rendszeresség : gyakorold az ajándékozást(számodra fontos jelentéssel bíró tárgyakkal).

Ki volt Lester Levenson?



Egy amerikai vállalkozó,  közgazdász aki miután 41 éves korában 1952-ben az orvosa közölte,hogy súlyos beteg, szervezete nagyon legyengült a két szívinfarktus után , és nincs sok ideje hátra, meg fog halni,  és ha teheti minél hamarabb rakja rendbe dolgait, ő be zárkózott és  leült a szobájában és  az otthon magányában gondolkodni, elmélkedni kezdett az élet dolgairól és arról, hogy mire vágyik minden ember?
Boldogságra.
És mitől leszünk a legboldogabbak?
A szeretettől!
Ha szeretetet  kapunk és adunk.
Szerinte akkor volt igazán, maradéktalanul boldog, amikor ő szeretett igazán valakit vagy valamit , mert ezt bármikor, folyamatosan megtehetjük, rajtunk múlik és nem függ semmitől és senkitől.
Rájött arra is, hogy a saját érzései és gondolatai miatt jutott ilyen nehéz helyzetbe és egyáltalán nem mások miatt mint ahogy azt eddig hitte.
Arra is rájött, hogy a saját maga rossz és negatív érzéseit önmaga is egyedül elengedheti csupán csak azzal, hogy megengedi nekik, hogy távozzanak. Elkezdett listát írni élete negatív eseményeiről és elengedni a hozzá társított érzéseket és helyettük a szeret érzésébe csomagolni a történeteket.
Miközben ezen elmélkedett a sötét szobában megvilágosodott és teljesen meggyógyult,mindezt három hónap alatt és még 42 évig élt egészségben. A róla elnevezett
elengedés módszer a Sedona nevet viseli.

Konklúziók :



Tehát  az elengedés egy belső bizonyosságbol születő döntés, nem függ külső körülményektől.

Ha az energiákat nem a vágyra hanem az önmagunk támogatására, megértésére fordítjuk ez pozitív érzéseket fog majd szülni.

Várható eredmények az elengedés után :

Kevesebb fájdalom és szenvedés az életünkben.
Idealista állapotokbol való szabadulás.
Sémák elengedése azzal kapcsolatban hogy a dolgoknak hogyan kéne működniük.
Az identitás és az én elengedése, vagyis annak a képnek ahogyan mi elképzeljük magukat, a tökéletes önmagunk képét.
Új tapasztalatok, lehetőségek megélése.

Könyvajanló

Dr David R. Hawkins - Az elengedés művészete

Mottó

" Imádkozz úgy mintha minden Istenen múlna, és cselekedj úgy mintha minden rajtad!"

Szabó Aliz pszichológus

2020. szeptember 26., szombat

Elengedés meditáció

 

Elengedés meditáció





Helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed vegyél egy mély lélegzetet és ahogy a levegőt ki engeded enged meg magadnak hogy a tested és a lelked megnyugodjon.
A mostani elazulásod célja, hogy változtass életeden, elengedj minden olyan gondolatot, érzelmet, szokást, hiedelmet, belső hitrendszert ami egész idáig gátolt abban, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus és boldog életet élhes , úgy ahogy az számodra a legmegfelelőbb , ebben fog segíteni a következő percekben a hangom, a zene, de többek között a környezet kisebb nagyobb zajai is hozzá fognak járulni az ellazulasodhoz....
Az elazulast a 10 tol 1 íg módszerrel végezzük majd.
Végy egy mély lélegzetet és ahogy a levegőt ki engeded képzeld el magadban és jelentsd meg  a 10 és számot 3x egymás után.....9,8,7,6,5,4,3,2,1 Most az 1 szinten vagy, ez fog segíteni elérni a kitűzött céljaid...
Most fordítsd figyelmed testedre és enged, hogy átjárja egy kellemes érzés mely áthalad minden idegszallagon szépen sorban . Amikepp elazul majd a tested elazul a tudatod és az elméd is.
Érezhető lesz majd ahogy a fejed tetejéről  kiindul és áthalad a testeden egy  kellemes érzés de az is előfordulhat hogy pont fordítva fogod érezni, ahogy a talpadtol kiindulva végig fut egy kellemes érzés fel egészen a fejed tetejeig .....bárhogyan történik az úgy van jól.
Ahogy ráfigyelsz, már maga az áramlás folyamatának érzékelése is feltölt energiával, megemeli a szintedet, az erőnlétedet, frissebb, élénkebb, dinamikusabb leszel tőle, kellemesebben érzed magad, felpezsdít,  de ugyanakkor  egyszerre meg is
és le is nyugtat téged. 

Enged meg....,  enged, hogy az áramlás magával vigyen...
Figyeld meg... Figyeld meg, hogyan hat ez a testedre és a lelkedre egyaránt...
Lazíts....
Most pedig együtt   fugunk utazni .....Kérlek szépen Bízz bennem...
Egy erdőhoz fogunk utazni  ....lazíts... Egyszer csak megpillantunk egy ösvényt 1-10- íg  számolok majd, mire a 10- hez érünk a tökéletes elengedés állapotában leszünk majd mindannyian... Ahogy körbe nézünk látjuk a gyönyörű fákat ahogy körül ölellnek minket, halljuk a madarak csodálatos éneket és érezzük a bőrünkön a lágy szellőt és a fű illata csiklandozza meg  kellemesen az orrunk...
Ahogy haladunk beljebb az erdőbe elénk tárul egy kis gyönyörű tisztás ....  A tisztáson ahogy körbe pillantunk egyszer csak észre veszünk egy kis  faragott fa
ládikat .... Kézbe kapjuk, szemügyre vesszük, majd szépen lassan óvatosan kinyitjuk,  a ládika most még üres, mi pedig most szépen elkezdünk bele pakolni,
mindent amitől szeretnénk meg szabadulni a gátló érzelmektől ... 1, 2, 3 csettintés  félelmeketől, szorongástol, gondolatoktol, minden tehertől, amit valaha megengedtél, hogy mások rád rakjanak, most hulljon le a válladról, a hátadról, a derekadrol, terdedről. 



Ezeket  egyszer te vállaltad be, mert valamiért azt hitted a tieid, vagy azt hitted, segítesz azzal ha felvállalod.... 

Így hát most elengeded azokat a terheket, amik nem az tieid,  most megengeded nekik, hogy eltávozzanak tőled. 

Minden olyan hitrendszer, program, érzés- és érzelemminta, amit a környezetéből másoltál egykor, távozzon el a itt és most a belső raktáradból. Mond:
Elengedem most mindezeket.. Bele teszem a ládikaba. 
Lemondok a látszólagos előnyökről amiket kaptam ,  a kibuvokrol... ami mögé megbujtam...
Úgy döntők, hogy most  végre vállalom a felelősséget az életemért ...
Ahogy szépen lassan apránként tele pakoltad a Ládikat, utoljára rá nézel majd lezárod és bele helyezed a tüzhely közepébe és alá gyujtasz ..
el égeted a Ládikát , ahogy szál a füst úgy engedi el a tudatalatti az összes problémát  fájdalmat,berögződést .
Majd meg köszönöd  magadnak, hogy teret adsz a boldogságodnak ...
Most lassan 10-1-ig   fogok számolni, közben mondogasd magadban, jól vagyok jobban és ez így van!!!
Elfogadom a változást, amit most létrehoztam magamban, és befogadom azt a változást, amit ez a belső változásom megteremt majd a külvilágban. Így van...
És ez jól van így!
Amikor úgy érzed végy egy mély lélegzetet majd mikor kifujod szépen lassan ha készen állsz rá kinyithatod a szemed...


Egészségetekre!

Szabo Aliz Pszichologus