A saját szemüvegünkön túl - A különbözőség csendes valósága

#pszichológia #máskéntműködünk #nézőpontoksúlya #empátia #önreflexió 

A saját szemüvegünkön túl  -  A különbözőség csendes valósága

"Hogy megérts, először meg kell értened, hogy én nem te vagyok" 

Az életünk során a mindennapjainkban nagyon könnyen fogalmazunk meg ítéleteket és véleményeket dolgokról, történésekről vagy emberekről. Teljesen természetes módon ezeket a gondolatokat elsősorban a saját tapasztalataink befolyásolják. Emellett ott vannak a családból, gyerekkorból, a társadalmi közegből hozott minták, berögződések, hitrendszerek is. Gyakran előfordul, hogy az ítéleteink nagy részét kizárólag a saját nézőpontunkból fogalmazzuk meg. Emiatt a valóságot nem mindig látjuk tisztán. A gondolataink torzíthatják azt, ahogyan egy helyzetet vagy egy másik embert érzékelünk. Hatnak ránk az elvárásaink, a sztereotípiáink, a meggyőződéseink, valamint a korábbi pozitív vagy negatív élményeink. Sokszor azt várjuk, hogy az emberi kapcsolódásainkban, legyen szó baráti, párkapcsolati, családi vagy munkahelyi viszonyról, a másik fél úgy reagáljon, ahogyan azt mi elképzeljük. Egy váratlan helyzetben vagy konfliktusban hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a másik ugyanúgy cselekedne, ahogyan mi tennénk. A saját nézőpontunk ilyenkor annyira beszűkítheti a látásunkat, hogy nehézzé válik elfogadni: a másik ember egy teljesen más rendszer, más belső logikával működik. Pedig teljesen rendben van, ha bizonyos helyzetekben másképp reagál, mint mi. Ez a különbözőség mégis megnehezíti az egymás megértését. Akkor is hatnak ránk a belső elvárásaink és meggyőződéseink, amikor ezt nem vesszük észre. Ilyenkor segíthet, ha tudatosan emlékeztetjük magunkat a legegyszerűbb hétköznapi helyzetekben is arra, hogy a másik ember nem mi vagyunk. Az eltérő reakciók nem jelentenek rosszindulatot vagy elutasítást, sokszor csak máshonnan fakadnak.

 

Az elfogadást nagyban elősegíti az empátia. Annak a képessége, hogy megpróbálunk belegondolni a másik helyzetébe, gondolatvilágába, érzelmi állapotába. Ez nem mindig könnyű, és nem is megy automatikusan. Mégis, minél többet gyakoroljuk, annál kevésbé érezzük fenyegetőnek a különbségeket. Az önreflexió ebben szintén kulcsfontosságú. Ahogyan tudjuk, hogy minket sem egyszerű mindig megérteni, ugyanúgy a másik ember számára is kihívás lehet eligazodni rajtunk. Ha ezt a kölcsönösséget szem előtt tartjuk, megjelenhet egyfajta belső engedékenység. Nem a helyzetek feladásáról van szó, hanem arról, hogy teret adunk annak a gondolatnak: többféle valóság létezik egymás mellett. Apró, hétköznapi gyakorlatok sokat segíthetnek ebben. Például egy konfliktus után érdemes megállni egy pillanatra, mielőtt reagálnánk. Feltenni magunknak a kérdést, mi lehetett a másik szándéka, nem csak azt, hogyan érintett minket. Hasznos lehet az is, ha kimondjuk a bizonytalanságunkat, ahelyett hogy feltételezésekre építenénk. Bármennyire is hasonlónak tűnünk sokszor, a működésünk mélyén különbözünk. Emiatt nem várhatjuk el, hogy mindenki ugyanúgy lássa a világot, gondolkodjon és érezzen, ahogyan mi. Ha ezt elfogadjuk, az emberi kapcsolódás kevésbé válik küzdelemmé, és inkább egy közös tanulási folyamattá alakul. Olyanná, ahol nem feltétlenül az a cél, hogy teljesen megértsük egymást, hanem hogy nyitottak maradjunk egymásra.

 Szeretettel Szabó Alíz pszichológus 

~Lélekpirulák~ 

Képek forrása: Pinterestről 

Vidd magaddal!

A megértés ott kezdődik, ahol az elvárás véget ér.