~Ha közelebb van, élesebben látni, hogy elérhetetlen.~

 

~Ha közelebb van, élesebben látni, hogy elérhetetlen.~

Az alábbi Fodor Ákos haiku az egyik kedvencem, egy picit jobban belemerültem a mondanivalójába, íme a mai gondolatmorzsám:👇

"Metaoptika

ha közelebb van:

élesebben látni, hogy

elérhetetlen."

🗣️ Úgy vélem ez a gondolat sok szinten kibontható: egy személyes szinten, egy érzelmi és egy kapcsolati szinten, de ugyanakkor alkotói és spirituális síkokon is. 

Az alábbiakban megosztok veled kedves olvasó néhány lehetséges aspektust, ami felmerült bennem:

A szerelmi vágy és a távolságtartás

Amikor valaki végre közel kerül érzelmileg vagy fizikailag, már nem lehet rávetíteni az illúziókat. A közelség felfedi a valóságot: az apró töréseket, a hiányzó válaszokat, a másik ember korlátait, és vele a kapcsolat lehetetlenségét.

A szerelem távolból idealizált, közelről emberi, és ez az emberi gyakran elég ahhoz, hogy visszarettenjünk.

Az elérhetetlen „jobb élet” illúziója

Azt hisszük, egy kis változás: új lakás, új autó , új karrier, új társ megoldaná a belső ürességet. Ám amikor elérjük, rájövünk: nem az volt a hiány, hanem valami sokkal mélyebb. Közelről nézve az álom is csak díszletnek tűnik, mögötte ugyanaz a magány, ugyanazok a kérdések.

Önmagunk túlzott idealizálása

Azt gondoljuk, ha egyszer majd „készen leszünk”, elég bölcsek, elég vékonyak, elég sikeresek, elég jó emberek, akkor boldogok leszünk. De ahogy egyre közelebb kerülünk ehhez az ideálhoz, meglátjuk a saját tökéletlenségeinket, és azt, hogy a „kész” önmagunk is csak egy képzelt alak.

Az alkotás és a mű ihlete

Egy történet, amit régóta írunk, egy blog bejegyzés, egy könyv, amit vágyunk befejezni: amikor csak fejben él, tökéletes. De amint közelebb kerülünk hozzá szavakba, mondatokba, oldalakba formálva, látjuk a korlátait, a hiányait, és azt, hogy sosem lesz pont olyan, mint a fejünkben volt.

A mű közelről már nem isteni, hanem emberi. És ez fájdalmasan gyönyörű tud lenni szerintem.

Az idő, mint tükröző közelség

A kor előrehaladtával egyre közelebb kerülünk ahhoz, amit régen távolinak hittünk: az elmúlás, a magány, az elszalasztott lehetőségek. Közelről nézve már nem filozófia: már elég érezhetően ránk nehezedik. 

És ekkor válik igazán elérhetetlenné a gondolat, hogy „még bármi lehet”.

A spirituális keresés paradoxona

Minél közelebb kerülünk ahhoz, amit transzcendensnek gondolunk, Istenhez, belső békéhez, megvilágosodáshoz, annál világosabban látjuk: nem birtokolható. 

Csak megérinthető. 

A közelében lenni már ajándék, de birtokolni? Lehetetlen...

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológusírása 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről