~A láthatón túl is...~

#Lélekpirulák #pszichológia #valóság #csend #kert #narancslé #buborékok #fűzfa #filozófia #kávéház #ülések #mélység #humor #álomszerűabszurditás #ébredés #zavar #tükröződés #délelőttifény #madarakdalolnak #látható #temagadvagy 

                        ~A láthatón túl is...~

Első jelenet 

✓ A valóság...

🗣️ Mi az, ami a láthatón túl is érzékelhető?🤔

Ezen gondolkodom, miközben egy kissé megrogyott, de még mindig hősiesen álló napozószékbe süppedve kortyolgatom a jéghideg narancslevet.🥤A kertben vagyok.

Itt nincs e-mail, nincs „csak egy gyors hívás”, nincs „majd holnapra elkészül”. 

Csak én, a madarak, a tavaszi napfény és a gyógynövényes ágyás, amelynek közepén a citromfű és a menta valószínűleg hatalomátvételre készül.🌳🌞

A testem fáradt. Nem az a jóleső, nyújtózkodós, puha kimerültség, hanem a „ha most valaki rám néz, elkezdek sírni vagy elalszom, attól függ, ki mennyire néz mélyen a lelkembe”-féle.🙁 Túlhajtottam magam minden szinten: agyilag, testileg, lelkileg. 

Amikor azt mondom, hogy „mintha túl lenne hajszolva mindenem”, ott is van valami láthatatlanul érzékelhető: a 🌀 lélek fáradtsága. Nem látjuk, de megnyilvánul a testben, a gondolatok kuszaságában, az érzelmek hullámzásában. Olyan ez, mint amikor egy hangszer hangolása elcsúszik – még játszhatsz rajta, de már nem szól szépen.

És most itt vagyok, egy hét szabadság kellős közepén, ahol végre minden lecsendesedett, a természet is visszatalált egyfajta rendbe ( a bolondos áprilisi időjárás után) – és ez már önmagában egy belső válasz is. Mintha a világ és a testem titokban összebeszélt volna: „Most már lassíthat. Most már lélegezhet.”🧘🌞

És akkor ott az a gondolatom még, hogy:

"Soha nem vagyunk egyedül."

– Igen. Mintha mindig lenne valami több. Valami vagy Valaki, aki figyel, kísér, időnként sugalmaz, máskor elrejtőzik, hogy megtanulj a csendből is olvasni. Ez a „valami” lehet egy isteni rendszer, egy kollektív tudat, egy mély pszichológiai struktúra – vagy mindez egyszerre, egy táncban.🤔

De ott a másik véglet is:

"Porszem vagyunk. Egyedül vagyunk."

És ez is igaz. Az univerzum szintjén valóban végtelenül picik vagyunk. De valahogy a legkisebb dolgok is képesek a legnagyobb szépséget hordozni.😊💛 Egyetlen porszem is megcsillanhat a fényben, és abban a szikrában ott lehet az egész kozmosz – ahogy egy mosolyban is ott lehet egy élet története.😉

A város zúgása távoli zúgás lett, a levegőben már nem benzingőz vagy határidő szaga van, hanem kakukkfű, pitypang, árvacsalán, napfény, és egy kis nosztalgia.

És ekkor, ott, a narancslé negyedik kortya után, beúszik a gondolat. Nem is gondolat – inkább egy kérdés. Egy buborék.🌬️💨

Szóval akkor mi is az, ami a láthatón túl is érzékelhető?🤔 és hogyan?

– Egy tekintet súlya.

– Egy csend mögötti ki nem mondott mondat.

– Az a pillanat, amikor belépsz egy szobába, és bár senki nem szól, tudod, hogy előtte rólad volt szó.

– Az az érzés, amikor egy helyen „jó lenni”, mert valami ott megőrzött egy régi szeretetet, vagy épp feszengsz, mert az emlékek odatapadtak a falakra.

- A láthatatlan Isten képe... benne teremtetett minden a mennyen és a földön. És maga a hit a jóságban és a szeretet erejében teszi mindezt érzékelhetővé.

- A látható és a láthatatlan az egész teremtett világmindenség, az ég és a föld. Hiszen azok a valóságok is a teremtett világ részei, amelyek Istenhez hasonlóan láthatatlanok.

– És nem utolsó sorban egy régi illat, amitől egyszerre ötéves leszel, a nagymama konyhájában.😊

És akkor elérünk a miérthez.🤔

Miért érzékeljük azt, ami a láthatón túl van?

Talán mert ez az, ami igazán élővé tesz minket. A gondolataink, az érzéseink, a kapcsolódásaink – mind-mind láthatatlan. 

És mégis ezek alakítanak, formálnak, gyógyítanak vagy sebeznek. A láthatatlanban lakik az, amit léleknek nevezünk.💛

Érzem, ahogy lassan elnehezednek a szemhéjaim. A madarak éneke mintha visszhangozna bennem, a szél pedig simogatva ringat. És mire a kérdés másodszor is átfut a gondolataimon, már nem vagyok ébren. De nem is teljesen alszom.

Valahol a két világ között lebegve látom, ahogy a kérdés köré további buborékok úsznak be. Egyiknek borostás arca van és koffeines lehelete. A másik mintha egy festményből mászott volna elő, fátyolos, mélylila gondolataival. A harmadik egy kisgyerek hangján suttog, miközben zsírkrétával rajzol spirálokat a levegőbe.

Aztán történik valami szokatlan. 

A buborékok... kikászálódnak önmagukból.

Ténylegesen. Lábat növesztenek, vagy kereket, vagy – ki tudja – mágneses mezőt, és odabotorkálnak a göndör fűzfa árnyékába. Valamelyik már egy kotyogós kávéfőzőt rángat maga után, a másik bögrehegyeket cipel, a harmadik szalvétákat hajtogat papírgalaxisokká.

Én?

Én meg csak alszom tovább a napozószékben, egy kis nyálcsíkkal a szám sarkában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.🥴

---

Második jelenet 

✓ Álomszerű abszurdítás...💨💨💨🌳

A buborékok letelepedtek a göndör fűzfa árnyékában, mint egy spontán szervezett gondolat-szimpózium résztvevői. 

Egyikük határozottan egy kockás zakót viselt, ami különös volt, tekintve, hogy testének pereme folyamatosan fodrozódott a tavaszi szellőtől.

— Nos, hölgyeim és uraim, meg is érkeztünk a Nagy Kérdéshez — kezdte mély, tanári hangon a zakós buborék, miközben egy parányi presszókávét szorongatott ☕ buborék-kezében. — Mi az, ami a láthatón túl is érzékelhető?

A többiek bólogattak. A festményszerű buborék, akinek belsejében Monet és Frida Kahlo randiztak egy vízililiom-tó partján, lassan megszólalt:

— Én úgy érzem... ez valami olyasmi, amit csak akkor tudunk érzékelni, ha nem akarjuk. Ha nem keressük direkt, csak elcsendesedünk. Mint amikor a festék beszivárog a papírba. Észrevétlenül.

A kisgyerekhangú buborék ujjacskájával spirálokat rajzolt a levegőbe, aztán nagy szemekkel nézett a többiekre.

— Szerintem az van ott, amit csak „majdnem” látunk. Tudjátok… mint mikor érzed, hogy valaki figyel, de nincs ott senki. Vagy amikor megérzed, hogy most kéne hazaindulni… és később kiderül, tényleg.

— Intuíció! — vágta rá egy újabb buborék, akinek belsejében egy meteorológus vitatkozott egy jógatanárral, miközben egy energiapajzsot próbáltak összeeszkábálni madzagból és leheletből. — Az a rejtett rádióadás, amit csak néha vesz az antennánk, ha elég csendesek vagyunk!

A többiek felmorajlottak, bólogattak, egyik-másik felkiáltott:

— Igen, igen!

— Mint amikor megérzed, hogy valami rossz fog történni... és megtörténik.

— Vagy amikor egy könyv „véletlenül” pont a kezedbe esik, amire szükséged van!

A zakós buborék felállt. Legalábbis, amennyire egy buborék „fel tud állni”.

— Várjatok csak! Mi van, ha ez az egész... egy rendszer része? Egy finomhangolt univerzum, ahol a látható csak a díszlet, a láthatatlan pedig a valódi színpad?🤔

Hirtelen egy korty kávé elcsöppent. A fűzfa tövében egy kis füstfelhő szállt fel. A többiek összenéztek. Elérkeztek a Nagy Felismerés küszöbéhez.

— Most már majdnem értjük… — suttogta valaki. — Csak még egyetlen darab hiányzik a képből...

És akkor…

PLOTTY.🕊️

Egy repülő galamb szemtelen pontossággal célozta meg a napozószékben alvó főhősnő homlokát. ( Az enyémet, na...🥴) 

A buborékok megrémültek, és egyszerre POP! — mind szétszéledtek a levegőben, mintha sosem léteztek volna. Egy utolsó gondolatfoszlány még odasúgta:

— Majd legközelebb…

---

Harmadik jelenet

 ✓ Ébredés és a galamb áldása

– PLOTTY.

A világ egy pillanat alatt váltott át a lebegő filozófiából a nagyon is földhözragadt valóságba. Valami hűvös, ragadós és szentségtelenül jelenlévő landolt a homlokomon.🥴🙁🕊️

Félálomban kinyitottam a szemem.

A napozószék ferdén billegett alattam, a narancslés pohár a fűbe borult, a fűzfa derűsen bólogatott fölöttem – és a galamb? Nos, az már tovaszállt. Ő befejezte a mondanivalóját.

– Ó, hogy a…! – motyogtam, miközben előhalásztam egy mentás illatú törlőkendőt a pokróc alól. A gondolatbuborékok? Eltűntek. Csak a levegő remegett még egy kicsit utánuk, mintha tudná, hogy itt valami fontos történt.

Besiettem a házba, egyenesen a fürdőszobába, hogy megtisztítsam magam – kívül és belül. A tükör elé érve automatikusan felemeltem a fejem… és akkor történt valami furcsa.

A szemem alatt enyhe karikák. 

A homlokomon frissen eltörölt emlék. 

De a tekintetem… más volt. Mélyebb. 

Mintha valaki más is nézne velem vissza. Valaki, aki tud valamit. Nem sokat, de épp eleget.

És ekkor… halkan elmosolyodtam.😊

Mert valami átváltozott. A buborékok nem csak álomképek voltak – ők bennem éltek, engem figyeltek, és most már én is figyeltem őket. Tudtam, hogy amit láthatunk, az gyakran csak dekoráció. A lényeg az, amit érzünk, amikor becsukjuk a szemünket, és akkor is ott van, mikor kinyitjuk.

És ahogy ott álltam a tükör előtt, hirtelen hálát éreztem. Hálát a csendért. 

A gondolatokért. A galambért. (Na jó, majdnem hálát.😃🫢)

---

Utószó 🔎🗒️

Szóval… ott álltam a tükör előtt, egy galamb ajándékával a fejemen, egy frissen felébredt bölcsességgel a lelkemben, és egy kérdéssel, ami azóta sem hagy nyugodni.

Most átpasszolom neked.

Igen, neked, aki talán pont most vagy túlhajszolt, fáradt, kiégett, vagy csak elgondolkodva kortyolgatod a reggeli kávédat:

Mi van, ha mindaz, amit eddig láttál, csak a „bejárati ajtó” volt… és az igazi otthonod a láthatón túl kezdődik?🤔

Amikor legközelebb elbizonytalanodsz, hogy amit érzel, az vajon valóságos-e… csak nézz fel az égre.

Ha épp egy galamb repül el fölötted, jobb, ha gyorsan lehajolsz –

…de közben jusson eszedbe:

Talán épp most készül leszállni rád egy felismerő "Aha" gondolat. És ha majd úgy érzed, hogy minden zajos, gyors, zavaros és látható… csak csukd be a szemed.

Mert lehet, hogy a legfontosabb dolgok nem az orrod előtt vannak, hanem belül.💡👈

És talán nem is kérdés az, hogy létezik-e valami a láthatón túl.

Hanem csak ez:

Észreveszed-e, amikor megszólít?🤔

---

Aztán ha egyszer te is ott találod magad egy napozószékben, kimerülten, hideg narancslével a kezedben, és azon töprengsz, hogy vajon mi van a láthatón túl…

…csak tudd, hogy lehet, épp akkor születik meg benned egy új felismerés.

És lehet, hogy az sem véletlen, ha közben rád pottyan valami égi üzenet galambkaki formájában.🕊️

Mert az élet néha ilyen: a legnagyobb megvilágosodásokat egy kis madárka hozza – fejmagasságban.😃🫢

Szóval:

Mi lenne, ha ahelyett, hogy mindig csak néznél – elkezdenél végre látni is?🤔

Mert a láthatón túl… néha épp te magad vagy. Csak egy picit beljebb.

Vagy fentebb. Vagy... a göndör fűz alatt, kávéval.💡👈

---

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológus 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről