~A szeretetem nem sok, te voltál kevés hozzá. Nem kéretem túl sokat. Csak nem tőled kellett volna kérnem.~

#önismeret #kapcsolataink #szeretetnyelv #nőierő #elégvagy #nemvagyegyedül #energiacsere #lélektárs

~A szeretetem nem sok, te voltál kevés hozzá. Nem kéretem túl sokat. Csak nem tőled kellett volna kérnem.~

Az elmúlt években, legyen szó barátságról, párkapcsolatról vagy épp arról a törékeny „majdnem szerelemről” ,mindig ugyanoda futott ki a történetem. Valahogy újra meg újra azt éreztem, hogy amit keresek, amit legbelül kérek, az soha nem érkezik meg. Hiába voltam jelen szívből, teljes figyelemmel, szeretettel, odaadással, a másik fél vagy nem tudta befogadni, vagy egyszerűen nem is akarta.

Ilyenkor automatikusan magamat kezdtem el hibáztatni. Mintha egy mély, generációkon átöröklött női program kapcsolna be bennem: „Biztos én vagyok kevés. Valamit rosszul csinálok. Én nem vagyok elég jó ahhoz, hogy ezt megkapjam.”

Pedig az igazság az, hogy nem kértem túl sokat. Egyszerűen csak nem attól kértem, aki képes lett volna adni.

És mégis: újra és újra elhittem, hogy velem van a baj. Hogy túl sokat adok, túl hamar. Túl őszintén. És hogy ez a fajta figyelem, törődés, amit adok, sokszor inkább megijeszti a másikat, mintsem megtartaná.

De ma már kezdem látni a különbséget. Azt, hogy nem minden kapcsolat romlott el. Csak volt, ami eleve nem is tudott volna mássá válni, mint tanító leckévé. És az egyik legfontosabb dolog, amit tanulok most is: időben felismerni, hogy rossz ajtón kopogtatok.

Mik lehetnek annak a jelei, hogy nem a megfelelő embertől várod, amit szeretnél?

Már az elején inkább te kérdezel, te figyelsz, te nyitsz, a másik pedig elsiklik a mélységek fölött.

A válaszok mindig félig vannak jelen, a figyelem szétszórt, az energia nem jön vissza.

Gyakran van olyan érzésed: "vajon nem túl sok ez?" ,miközben te csak önmagadat adod.

A kommunikációban mindig te indítasz, ő inkább csak reagál.

Kérés, igény, határ kifejezése után: visszahúzódás vagy elhallgatás.

Ha ezek visszatérően jelen vannak, lehet, hogy nem veled van a baj, hanem azzal, hogy rossz helyre viszed a lelked legszebb részeit.

Hogyan tudod könnyedebben megélni ezeket a helyzeteket, anélkül hogy belefáradnál?

Áramolj azzal, ami van, ne azzal, amit szeretnél, hogy legyen.

Minél előbb meglátod a valóságot, annál kevesebb energiát visz el a remény-álom-fájdalom hármas tánca.

Tedd le a „mi lett volna, ha” kérdéseket.

Néha nem a válasz a fontos, hanem az, hogy visszatérsz önmagadhoz. A gyógyulás nem mindig magyarázatban van, hanem az elengedésben.

Figyeld meg magad kívülről.

Mintha csak egy külső megfigyelő lennél. Nehéz, de egy idő után szinte játék lesz:

Mi történik most bennem? 

Mit akar ez a helyzet tanítani? 

Melyik mintám aktiválódik?

És ha mégis fáj?

Engedd meg. Ne akarj mindig erős lenni. A megengedés nem gyengeség, hanem kulcs a szabadsághoz. Minél inkább meg tudsz maradni a saját középpontodban, annál kevésbé hat rád, hogy más valaki képes-e viszonozni azt a mélységet, amit te adsz.

Ha most épp úgy érzed, te adsz többet, te vagy „túl sok”, lehet, hogy csak egy olyan emberhez kapcsolódtál, akinek a szeretet nyelvét te már rég túlnőtted. Ne kicsinyítsd magad. Keress olyat, akinek a lelkében otthonra talál, amit adsz.

Szabó Alíz pszichológus 

Lélekpirulák 

Képek forrása: Pinterestről 

~Hogy elkerüld a csalódást, ne várj senkitől semmit~

#felismerések #csalódás #csokiraktár #elvárások #pszichológia #túlélésművészete

~Hogy elkerüld a csalódást, ne várj senkitől semmit~

-Ne várj semmit, és minden egy kicsit csokisabb lesz😊👇

Köszönöm, hogy semmit nem tettél, így legalább nem kellett csalódnom benned😉

Egyszer egy barátnőm (aki pszichológusnak tanult, de valójában pizzafutár lett) azt mondta: 

„Ne várj el semmit senkitől, és akkor soha nem fogsz csalódni.” 

Azt hittem, ez valami spirituális mantra, amivel csak a hűtőszekrényhez mantrázza magát, hogy ne egyen meg megint egy egész sajttortát. 

De aztán rájöttem: ez nem egy rezignált életfilozófia, ez a túlélés művészete.

Mert tudod, az élet olyan, mint egy váratlanul felbukkanó ex: ha túl sokat remélsz tőle, garantált a gyomorgörcs. Elvárások? Azok olyanok, mint a szoros farmer vacsora után, eleinte szép, aztán fojtogató.

Nem azt mondom, hogy mostantól mindenkivel úgy bánjunk, mint egy rossz pizzával, „ha megjön, jó, ha nem, úgyis kihűl a lelkesedésem”, de talán ideje lenne úgy tekintenünk másokra, mint egy bónusz csokira a csomagban: ha ott van, örülünk, ha nincs, attól még nem sírjuk tele a párnánkat.

A kulcs? A belső csokoládéraktár feltöltése. (Átvitt értelemben. De ha nem megy máshogy, akkor szó szerint is .😄) Mert ha megtanulsz úgy örülni egy jó szónak, mint amikor megtalálod a másik fülbevalót a mosógép mögött, vagy a zoknid eltűnt párját, akkor minden emberi gesztus ajándék lesz, nem követelmény.

Valahol mélyen, a szívünk mögött és a lélek kamrájában lapul egy bizonyos raktár. Nem liszteszsákokkal van tele, hanem apró, láthatatlan csokikockákkal. Ez a belső csokiraktárunk, a készlet, amiből merítünk, amikor valaki nem úgy viselkedik, mint a romantikus vígjátékok második felében. Amikor nem ír vissza. Amikor nem ért meg. Amikor csak úgy… ember.

Na de lássuk akkor mivel lehet újratölteni ezt a raktárat?

Figyelj, íme néhány kis trükk, amitől nemcsak az élet lesz édesebb, de te is újra olvadósabb leszel:

Reggeli mini-győzelem: Ágyba kávé? Nem. De hogy nem nézed meg a melós e-maileket az ágyból, az már igen!

Kis öröm-napló: Minden este 3 dolog, ami jó volt. Lehet az is, hogy nem ömlött ki a tej. (Csakis az élet apró tejfakasztó csodái.)

Mély levegő = mentális gumicukor: Mielőtt reagálnál, egy extra légzés. Nem passzív-agresszív sóhaj, hanem igazi „oké, most élek” levegővétel.

Random kedvesség: Írj vagy mondj valakinek egy jó szót csak úgy. Ne várj választ. A raktárad egyből kap egy új csokis dobozt.

„Az elég jó” napok ünneplése: Nem kell mindig ragyogni. Ha ma nem törted le senki szarvát( mosolyát), máris csillag vagy, ragyoghatsz.

És a legjobb rész? Ha megtanulsz így élni, hogy az öröm nem függ másoktól, az elvárásaid nem koloncok, hanem lebegő lufik, amiket szabad elengedni, akkor egyszer csak észreveszed: egyre és egyre könnyebb vagy.

Nem görcsölsz rá. Nem vagy állandóan „miért nem?” üzemmódban. Könnyebben váltasz nézőpontot, mint egy ravasz kaméleon, aki nem csak alkalmazkodik, hanem közben még jól is érzi magát ott a levél alján.

És ha te ilyen leszel? Az emberek is máshogy kezdenek el körülötted működni. Mint amikor valaki elkezd nevetni a villamoson, először fura, aztán ragadós, hidd el tapasztalatból beszélek...

Úgyhogy ne várj semmit, és kapsz egy csomó mindent, amit nem is reméltél. Mert néha az élet is csak egy titkos csokigyár: a legjobb falatok ott vannak, ahol nem számítasz rájuk.

Szóval akkor:

Ne várj el semmit, de értékelj mindent. Nem azért, mert nem érdemled meg, hanem mert így nem visz el a csalódás expresszvonat. És ha mégis jön valaki, aki ad, időt, figyelmet, süteményt, egy utolsó falatot a gyrosból, akkor tudd, hogy épp akkor kaptál valamit, amit senki sem ígért: egy kis csodát a hétköznapjaidban.

U.i. Ma sem várok el semmit, kivéve a kávét időben és a pizzát melegen...😊👈

SzabóAlízpszichológusírása 

Lélekpirulák