~Önismeret és kapcsolódás~

      

#őszinte #szarkasztikus #szívenütős #fiatalos #pszichológia #nemcinikus #lélekemelő #mély #érzékeny #lélekpirulák #gondolatébresztő #önironikus #lendületes #vicces #felismerések #belsőstabilitás #valódiemberitámogatás

   🖇️ Ajánlás

✨ Ez az írás olyan, mint egy jó beszélgetés egy boros estén, ahol a nevetés közben azért egy-egy könnycsepp is lecsorog a kacagás árnyékában. 🥲🍷

           ~Önismeret és kapcsolódás~

📜 ✒️

Hangulatindító😊

🗣️ Te is érezted már azt, hogy szeretnél valakit, aki nemcsak megért, hanem te is érted , és ha lehet, elmagyarázza, mit keresel épp a saját fejedben?

Mert én igen. Mondjuk, naponta háromszor. Minimum.

Valahogy úgy érzem magam, mint egy bonyolult társasjáték, amihez elveszett a használati utasítás. Mindenki próbál játszani velem – néha én is –, de közben senki se tudja, mikor van vége a körnek, vagy hogy miért sírok egy YouTube-reklámon.🤔

🌀 Az önmegértés paradoxona

– Miért akarjuk, hogy megértsenek, ha mi sem tudjuk, kik vagyunk?

– „Figyelj rám! Szeress! Érts meg!” – oké, de melyik énemet pontosan? Azt, aki este sírva eszik a Nutellát, vagy aki reggel elhatározza, hogy új életet kezd?🤔

✨ Olyan valakit keresek, aki megért engem – és aztán elmagyarázza, hogyan csinálta.

(Avagy: önismeret, kapcsolatok és a lelki IKEA-bútor, amit fordítva szereltünk össze, és amit nem kéne minden egyes Insta storyhoz igazítani)😬

🗣️ Ez a mondat önmagában egy teljes standup filozófiai TED talk. Olyan, mintha az önismeret és az abszurd humor kézen fogva elmentek volna terápiára.

Ha van mondat, ami egyszerre vicces, tragikus, és teljesen igaz, akkor ez az. Mert lássuk be: már az is kész csoda, ha mi magunk nagyjából értjük, mi zajlik bennünk – nemhogy valaki más megfejtse.😊

És mégis... egész életünkben erre vágyunk.👇

Hogy figyeljenek ránk.

Hogy szeressenek.

Hogy megértsenek.

Csakhogy van itt egy apró, zavarba ejtő részlet, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni:

Mi magunk sem tudjuk, hogy pontosan kik vagyunk.

Napi szinten változik. Délelőtt bölcs buddhaként nyugtatjuk a barátnőnket, délután egy Insta-sztorin sírunk, este meg passzív-agresszíven mosogatunk, miközben azt kérdezzük magunktól:

"Most komolyan… ez volt a legjobb verzióm, amit ma tudtam hozni?"🤔

És akkor még elvárjuk, hogy mások ezzel az identitás-Tinderen jobbra-balra húzgált önmagunkkal kapcsolatban mindent megértsenek. Hát… sok sikert!😵‍💫

🌀A szerepeink és az elvárásdzsungel

– Munkahelyi én, barátnős én, instagramos én, anyukának megfelelős én…

– És mind másik nyelvet beszél. Egyiket se értjük teljesen, de próbáljuk őket működtetni, mint egy IKEA-szekrényt, aminek nem volt magyar leírása, csak svéd képes útmutató.

🎭 A szerepeink szappanoperája

Ott van például a „jó gyerek”, a „vicces haver”, az „összeszedett felnőtt”, a „spirituálisan ébredő nő”, meg az „őrült szerelmes, akit senki se ért meg” karakter – és mind mi vagyunk.

És ezek néha összeülnek a fejünkben, mint egy katasztrofális Zoom-meetingen, ahol senki sem hallja a másikat, de mindenki beszélni akar.😵‍💫

Mi meg próbálunk helyt állni. Megfelelni. Reagálni. Racionálisan, higgadtan – ahogy azt a „józan ész” elvárja.

Csak épp az ösztöneink nem kapták meg a meghívót erre a józan észes bulira. Ők jönnek zsigerből. Csípőből. Hisztiből. Gyerekkorból.

Aztán ott ülünk utána a lelkiismeret-furdalás romjain, és nézzük a saját életünket, mint egy sorozatot, amiben már az évadok sincsenek számozva.🥹

🌀 Az illúzió, hogy valaki majd “meglát”

– Mint a Disney-filmek: jön valaki, ránk néz, „te vagy az”, mi meg: „VÉGRE VALAKI LÁT ENGEM!”

– Csak hát... néha rossz évadot néz. Vagy csak azt hiszi, hogy lát, de igazából csak rávetít valamit, amit épp keres.

💫 A nagy illúzió

És mi mégis újra meg újra elhisszük, hogy valaki majd jön. És ő majd lát. Megért. Elfogad.

Mert valahol azt reméljük, hogy ha ő képes ránk nézni és szeretni, akkor talán mi is megtanulunk így nézni saját magunkra.

A gond csak az, hogy ha mi sem értjük magunkat, akkor hogy várhatjuk el másoktól?

Ez olyan, mintha egy románc közepén megkérnénk valakit, hogy oldja meg a sudoku-t, amit mi már félúton feladtunk.😊

Olyan valakit keresek, aki megért engem – és aztán elmagyarázza, hogyan csinálta.

Igen ez a mondat kicsit olyan, mint amikor rájössz, hogy a zoknid párja végig ott volt a mosógépben – csak épp a lelked sarkában.

Mert tényleg, mi lehetne csodálatosabb, mint amikor valaki tényleg lát téged? Nem a hajad, nem a filterezett éned, hanem azt az igazit. A nyerset. A reggel is gyűröttet.

🌀 A pillanat, amikor valaki tényleg megért🫠

És néha megtörténik!

Valaki belenéz a szemünkbe, és azt mondja:

„Értem, amit mondasz. Sőt, érzem is.”

És az olyan, mint egy meleg fürdő egy hosszú nap végén. Elönt a nyugalom. Megkönnyebbülünk. Már majdnem elhisszük, hogy működünk.😊

És ha ez megtörténik, egy pillanatra megnyugszol.

Aha.

Akkor mégsem vagyok annyira összevissza. Akkor talán működöm. Akkor talán nem vagyok UFO.🤔

Aztán jön valaki más.

Aki nem hall, nem lát, nem ért semmit belőlünk.🥹

És ott vagyunk újra: elbizonytalanodva. Hogy akkor most mi van? Rosszul csináljuk? Vagy ő a vak? Vagy mi vagyunk túl hangosak? Vagy halkak?

Esetleg túl mi vagyunk?🤔

Amikor jön valaki más. Aki nem lát. Nem hall. Vagy ami rosszabb: félreérti.

Akkor újra elbizonytalanodsz. Már megint.

Hogy akkor most melyik vagyok? Akit meg lehet érteni – vagy akinek semmi értelme?🤔

És itt jön a nagy csavar:👇

🔄 Ne engedd, hogy kibillentsenek!

Az élet ugyanis nem az, hogy „ha látnak – boldog vagyok”, „ha nem látnak – kuka az önbecsülés”.

Ez nem rulett. Ez identitás.💡👈

Ha mindig mások visszajelzéseiből építed fel magad, akkor olyan vagy, mint egy homokvár applikációban: egy törlés, és kész, semmi nem marad.

Az igazi kihívás az, hogy ne engedd, hogy a kívülről jövő reakciók (akár pozitívak, akár negatívak) kizökkentsenek a belső középpontodból.🪔

Örülhetsz, ha valaki ért. Lehetsz csalódott, ha valaki félreért.

De ne hagyd, hogy ezek határozzák meg, ki vagy te.💡👈

Mert akkor örökké mások „szemüvegén” keresztül fogod nézni magad – és azok a szemüvegek néha párásak. Vagy csak divatból tükörreflexesek.

🧘‍♀️ Kulcsok, amik segítenek a középpontban maradni:

1. Figyelj magadra úgy, ahogy másoktól várod.

Igen, néha írj magadnak üzenetet. Vagy öleld meg magad. Nem ciki. (Csak ne nyilvánosan villamoson, vagy ha igen, csináld stílusosan.)

2. Tudd, hogy minden reakció egy tükör – de nem egyenlő az igazsággal.

Ami másból kijön feléd, az sokszor róla szól. Nem rólad. Max rólatok.

3. Engedd, hogy legyenek emberek, akik csak ideig jönnek az életedbe – de ott is segíthetnek.

Mert nem minden kapcsolatnak kell „örökké” lennie ahhoz, hogy mély legyen.

Van, aki tanít. Van, aki tükröt tart. Van, aki csak megkavarta a kávédat, aztán távozott. És néha mégis ő indít el benned valami fontosat.

4. Támogass másokat ebben a folyamatban.

Mert tudod, hogy mindenki ugyanazt szeretné: látni, érteni, szeretve lenni.

És ha te vagy az, aki ezt meg tudja adni – még akkor is, ha csak rövid időre –, akkor már segítettél valakinek kicsit hazatalálni önmagához.

Nem kell tökéletesen érteni egymást.

Néha elég, ha ott vagyunk egymásnak – értetlenül, de őszintén.😊

🌀Az önszeretet utolsó pályája: elfogadni a káoszt

– Megérteni nem biztos, hogy fogjuk magunkat soha száz százalékban.

– De lehet, hogy nem is az a cél, hogy megfejtsük magunkat, hanem hogy megszelídítsük.

❤️ A valódi kérdés:

Nem az, hogy miért nem értenek meg mások.

Hanem hogy mi mikor kezdünk el magunk felé úgy figyelni, mint amire annyira vágyunk másoktól.

Mert lehet, hogy a legmélyebb kapcsolódás nem kívülről jön, hanem akkor történik, amikor végre azt mondjuk magunknak:

„Figyellek.

Szeretlek.

És bár nem értem mindig, amit csinálsz, de nem hagylak egyedül.”

🎁 🎉 Végső poén zárásnak:

Szóval ha legközelebb valaki megért, örülj.

Ha meg még el is tudja magyarázni, hogyan csinálta – akkor kérlek, küldd át nekem is.

Mert én is próbálkozom.

De néha csak annyira jutok el, hogy ráírok magamra egy cetlit:

„Használati utasítás folyamatban.”

Addig is itt ülök,

és próbálom összerakni saját magamat,

mint egy spirituális IKEA-bútort.

Használati utasítás: nincs.

Imbuszkulcs: elveszett.

De legalább a szívem a helyén van.😊💛

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológusírása 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről 

~Érdekkapcsolat önmagunkkal~

#pszichológia #lélekpirulák #spiritualitás #belsőmonológ #lélekébresztő #hiteles #őszinte #reflexió #humor #fricska #konkrétumok #kreatívmódszerek #paradoxon #önismeret #belsőegyensúly #spirituális #pszichológia #érdek 

          ~Érdekkapcsolat önmagunkkal~

✨ Önmagam szeretője lettem – mert unom a megfelelést 😉😊

📝 Szükséged van rád – avagy miért lenne ideje végre randiznod önmagaddal?🤔

🗣️ „Szükségem van rám.” Furcsa mondat, ugye? Pedig talán ez lehetne az életünk vezérfonala. Egyfajta belső GPS, ami újrakalibrál minden alkalommal, amikor megint mások kedvéért felejtjük el, hogy mi is emberek vagyunk – nem csak szolgáltatók, megfelelők, funkcionáló szerepautomaták.

Az ember egy bonyolult érdek-kapcsolatokat szövő lény. Csakhogy van egy legfontosabb érdek-kapcsolata, amit hajlamos elfelejteni: önmagával. 💡👈 És itt most nem az önzésről van szó. Hanem arról, hogy mikor lettél utoljára fontos saját magadnak?🤔

💭 És a gondolat, ami ebből elindul:

Az önmagammal való „érdek-kapcsolat” újraértelmezve👇

🗣️ Ez a kifejezés nagyon izgalmas, mert az „érdek” szót általában negatív felhanggal használjuk, főleg kapcsolatokra vonatkozóan. Pedig: ha valami „érdekemben áll”, akkor az számomra fontos, értéket képvisel. És mi lehetne fontosabb, mint az, hogy jelen legyek saját magam számára?💡👈

A saját magammal való kapcsolat igenis lehet és kell is, hogy érdekalapú legyen: legyen az érdek, hogy jól legyek, hogy harmóniában éljek, hogy ne merüljek ki a másoknak való megfelelésben. Ha nem érdekem az, hogy szeressem és gondozzam önmagam, akkor kinek lenne?🤔

🧩 Szerepekben élünk – de ki vagy te a szerepeid nélkül?🤔

A szerepek elhomályosítják az önvalót💡👈

🗣️ Mindannyian színpadon vagyunk. Dolgozó, szülő, szerető, barát, gyerek, testvér – naponta váltogatjuk az „álarcainkat”. De közben elfelejtjük, hogy ezek alatt ki van? Mi marad, ha csend lesz, ha elhalkul a világ zaja? A valódi énünk sokszor némán vár bennünk – nem harsány, nem követelőző, csak jelen akar lenni.

A hétköznapok gyors sodrásában annyi mindennek akarunk megfelelni, hogy a nap végén magunknak már nem marad energia. A munkahelyen helyt kell állni, a főnöknek be kell bizonyítani, hogy jó vagy, a kollégákkal jófejnek kell lenni. Rohan az idő, sürget a határidő, ketyeg az óra – és te már csak mész, csinálod, hajtod magad.

Otthon ugyanez: megfelelni a párodnak, nehogy elmenjen, nehogy „találjon valaki jobbat”. Ha nincs is épp párod? Akkor jön az újabb stressz: „Hogyan találhatna rám az, aki meglátja bennem a belső ragyogást, amikor én sem látom?”🤔

Kimerülünk. Szeretnénk szeretetet, de legszívesebben csak aludnánk. Az ego közben harcol a figyelemért, a szeretetért, a helyért a világban. És közben egyre távolodunk önmagunktól. Aztán meg csodálkozunk: miért vagyok ennyire ingerlékeny, fáradt, miért nincs kedvem semmihez?🤔

Egyszerű: mert nem vagy jelen magadnak. Mert elfelejtettél saját magaddal kapcsolatban maradni.💡👈

🪞 Randizz végre magaddal – komolyan mondom!!!

🗣️ Ez egy csodálatos gondolat, és megérdemelne egy külön írást is szerintem: mikor randiztál utoljára magaddal? 🤔 Egy csendes séta, egy naplóírás, egy teadélután, ahol nem rohanás, nem elintézni való van, csak a belső jelenlét. Randizni azzal az énnel, aki nem teljesíteni akar, hanem egyszerűen csak létezni.

Az egyik legjobb dolog, amit tehetsz: elmenni randizni önmagaddal. Ne aggódj, nem kell gyertyafény és virág.😁 Csak egy szándék: hogy meghallgasd, mit mond a belsőd. Mit érez, mit kíván, mit hiányol. A legtöbb ember csak akkor találkozik önmagával, ha már kiégett. De mi lenne, ha most találkoznál vele, amikor még lehet választani?🤔

😄 És ha már ott vagy magaddal, kérdezd meg ezt:

🗒️✍️

„Amit most csinálok, az nekem jó?”

„Ez az én vágyam, vagy mások elvárása?”

„Most épp önmagam vagyok, vagy csak egy jól idomított szereplő?”

Sokszor nem is tudjuk, hogy amit teszünk, az nem is a mi életünk része. Csak benne akarunk maradni a „klubban”. Meg akarunk felelni. Be akarunk illeni. De közben elveszítjük önmagunkat.😔

📉 Kiégés, kimerültség, boldogtalanság – ez a mellékhatás💡👈

A kiégés gyökere: ha más fontosabb, mint én!

🗣️ Az a mondat, hogy „mindenki boldogsága fontosabb, mint az enyém” – tragikus gyakorisággal hangzik el, akár tudattalanul is. Pedig a legnagyobb ajándék, amit a világnak adhatunk, az a kiteljesedett, önazonos jelenlétünk. Aki ki van égve, aki nem találkozik önmagával, nem tud igazán adni sem – csak működik, mint egy programozott robot.

Amikor mindenki más fontosabb, akkor mi mikor leszünk azok? Ha csak robotként teljesítesz – a világ tapsol, te meg belül fuldokolsz. És ha néha meg is állsz, hogy belenézz a tükörbe… lehet, hogy nem ismered fel, aki visszanéz.

Ezért kell újraépítenünk a kapcsolatot saját magunkkal.💡👈

🗒️✍️ Spirituális eszközök, amik segítenek kapcsolódni önmagunkhoz:👇

🌀 Reggeli vagy esti önreflexió (pl. 3 kérdés: Mit éreztem ma? Mire lenne szükségem most? Mi adott erőt?)

🌀 Naplóírás – pár perc írás magunkról minden nap (nem kell „szép” legyen, csak őszinte)

🌀 Lélegző gyakorlatok – nemcsak a testnek, de a léleknek is tisztító

🌀 Belső gyermekkel való munka – mit mondana ma a gyermeki énem? Meghallgatom-e?

🌀 Én-idő rendszeres beépítése: legyen heti minimum 1 óra, ami csak rólad szól, nem kompromisszum

🌀 Tükör-gyakorlatok: nézni magad a tükörbe, és megkérdezni: „Hogy vagy most igazán?”

🧪 Gyakorlatok, amik tényleg kizökkentenek és működnek💡👈

🗒️✍️ Túl vagyunk a „meditálj és naplózz” típusú tanácsokon. Most jöjjön három komfortzónán kívüli, mégis működő módszer:

1. 🎭 „Fordított nap” gyakorlat

Egy napra csinálj mindent máshogy. Ha mindig te főzöl – kérj ételt. Ha mindig csendben tűrsz – mondd ki. Ha mindig udvarias vagy – próbáld ki, milyen nemet mondani elsőre. Ez azonnal előhozza, hol vannak a berögzült mintáid, és hogy mennyire felelsz meg nap mint nap – magad ellenére.

2. 🧸 Beszélgess a „benned lakó lakótárssal”

Írj levelet saját magadnak, de úgy, mintha egy másik ember lenne. Használj becenevet, kérdezd meg: „Miért vagy most szomorú, kicsi Lilla?” vagy „Mitől félsz most, belső Zsolti?” Ez a játékos távolság sokszor váratlanul őszinte válaszokat hoz elő.

3. 🗺️ A „nem én vagyok” lista

Írj össze 10 dolgot, amit rendszeresen csinálsz – és mellé: „ez én vagyok” vagy „ez valaki más miatt van”. Megdöbbentő lesz, hány tevékenység nem belőled fakad, csak „illik”, „elvárják”, vagy „már megszokás”. A lista végére már látni fogod: ideje leporolni az önazonosságodat.

🧭 Záró gondolat – és egy feladat neked is

Szükséged van rád. Ezt nem lehet kikerülni, nem lehet elhazudni. Ha nem vagy jelen saját magadnak, senki más sem tud úgy kapcsolódni hozzád, ahogy igazán szükséged lenne rá. Ez nem önzés – ez túlélés. Sőt, ez az egyetlen út a teljes élethez.💡👈

🙋‍♀️ Kedves olvasóm:

Kérlek, ne hagyd annyiban ezt a cikket. Ne csak bólogass. Tűzz ki egy időpontot még ma estére: randizz saját magaddal. Csendben, jelenlétben, elvárások nélkül.

És ha már ott vagy – kérdezd meg magad:

„Hogy vagy?”

És ne elégedj meg azzal, hogy „jól”...

🌸 Záró gondolat akkor tényleg:

Ha valóban figyelmet és szeretetet szeretnénk a világtól – kezdjük el azt önmagunknak megadni. Mert a világ nem más, mint tükre annak, ahogyan belül bánunk magunkkal. Az önmagammal való kapcsolat nem luxus, hanem alap – és talán épp a legfontosabb „érdek-kapcsolat”, amit valaha létrehozhatok.💡👈

               💡💡💡👈 Reminder 

🗒️✍️

💯% Legyek újra fontos önmagamnak – létesítsek őszinte érdekkapcsolatot a bensőmmel.

💯% Nem lehetek hiteles a világban, ha nincs valódi kapcsolatom önmagammal.

💯% Az első és legfontosabb szövetségesem én magam vagyok.

💯% Ha nem vagyok jelen önmagam számára, hogyan lehetnék jelen másoknak?

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológusírása 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről 

Fegyelem és önszeretet

#Lélekpirulák #pszichológia #önismeret #mély #lényeglátó #elgondolkodtató #fegyelem #szeretet #önreflexió#türelem #nyereség #személyiségfejlődés

                  Fegyelem és önszeretet

🗒️✍️

~A fegyelem az önszeretet legmagasabb formája.~

– Elgondolkodtató, ugye?

🗣️ – És nem, nem csak apád szavajárása volt kamaszkorodban.

Amikor a „fegyelem” szó előkerül, legtöbbünk gyomra összerándul. Valami külső, nyomasztó erőre asszociálunk – szabályokra, tiltásokra, kontrollra. Gyermekkori emlékeink között ott sorakoznak: meg nem írt házi feladatok, rendetlen szoba, szigorú tanárok, a kimaradt bulik, a lemondott kirándulások, a szigorú „ha nem hozol jó jegyet, nem mész sehová” szabályrendszerek. Ott az a pillanat is, amikor te rockerként feketében, szegecsekben és bakancsban szerettél volna megjelenni egy buliban, de anyád rád adta a csinos kis szoknyát, mintha egy másik ember életébe próbálna beleöltöztetni.😵‍💫

Nem csoda, hogy a fegyelem szinte automatikusan valami fájdalmas, korlátozó élményként jelenik meg bennünk, egy külső erőként, ránk erőltetett szabályrendszerként.

Pedig van ennek egy sokkal intimebb, sokkal mélyebb, és – merem mondani – sokkal szeretetteljesebb arca is.

És aztán, egyszer csak történik valami.👇

Ahogy telnek az évek, fejlődik a gondolkodásunk, formálódik a személyiségünk, és rájövünk: van olyan, hogy belső fegyelem. Nem az, amit rád erőltetnek, hanem amit te választasz. Egy erő, ami nem korlátoz, hanem felszabadít. Nem elvesz tőled, hanem ad – éppen a legnagyobbat: önmagad megbecsülését.💡👈

Mert amikor nemet mondasz a harmadik sörre, tudod, hogy ezzel elkerülsz egy másnapot, egy fejfájást, egy kínos hajnali üzenetet.🫠

És tényleg gondolj bele: amikor nemet mondasz egy éjféli pizzarendelésre, hogy jobban aludj. Amikor reggel 6-kor kikászálódsz az ágyból, hogy fuss egyet, mert tudod, milyen jót tesz a lelkednek. Amikor nem írsz vissza arra az üzenetre, ami tudod, hogy csak visszahúzna.

Amikor kimaradsz egy értelmetlen vitából, nem a gyengeséged, hanem az érzelmi intelligenciád mutatod meg – azt, hogy nem az ego, hanem a nyugalom fontosabb.

Amikor lemondasz a negyedik sor csokiról, nem önsanyargatásból, hanem azért, mert ismered már azt a bizonyos „csak még egy kocka” utáni bűntudatot.

És amikor nem nézed meg egy este alatt a teljes évadot a kedvenc sorozatodbol, hanem inkább időben lefekszel, pontosan tudod: a reggeli éned hálás lesz érte.😉

Ezek nem önkínzó döntések – ezek önvédelmi mechanizmusok. Szeretetből fakadnak. Egy olyan szeretetből, ami nem pillanatnyi örömöket hajszol, hanem hosszú távon épít téged.

Ilyenkor már nem az azonnali élvezet hajszolása motivál, hanem a hosszú távú jólét. Olyan ez, mintha megmentenéd magad a saját pillanatnyi gyengeségedtől. Attól az énedtől, aki szeretne mindent most, azonnal, az első kis örömszikrát megragadni – de közben elfelejti, hogy a tűzijáték türelem kérdése.💡👈

Szóval igen, a fegyelem nem azt jelenti, hogy megfosztod magad – azt jelenti, hogy megvéded. Saját magadtól. A fáradt, impulzív, halogatós énedtől, aki gyors megoldásokat keres, de gyakran hosszú távon szenved.

A fegyelem azt mondja: „Megérdemled a jót – de néha ahhoz, hogy megkapd, előbb nemet kell mondani a mostanira.”

Ez az a pillanat, amikor nem a tükörben látod a szeretetet, hanem a tetteidben. Mert az igazi önszeretet nem mindig rózsaszín fürdőbombával jön és levendulás teával. Néha korán kel, néha nemet mond, néha nemet mond újra és újra. És nem azért, mert gonosz, hanem mert pontosan tudja, mit érsz.

Mi még szerencsés generáció vagyunk. Minket – bármilyen furcsán is hangzik – megtanítottak várni. Kívánni. Késleltetni az élményt. És lehet, hogy akkor ezt fájdalomként éltük meg, de most látjuk: ez lett a türelmünk, a kitartásunk, és az erőnk alapja.

👉💡A mai világ, különösen a gyereknevelés terén, gyakran az azonnali kielégülés irányába tolódik. A „csak legyen boldog a gyerek” jelszava alatt sokszor elveszik tőlük a vágyakozás képességét. Márpedig aki nem tanul meg várni, az nem tanul meg örülni sem igazán. A türelem és a kivárás fejleszti azt a fajta belső tartást, ami a boldogsághoz vezető egyik legbiztosabb kulcs.

De ha most épp úgy érzed, túl sokat kíván tőled az élet a fegyelem terén, hogy ez túl nehéz, túl sok, túl szabályos... Csak egy dolgot kérdezek: lehet, hogy pont azért van rá szükséged?

Szóval inkább akkor kezd kicsiben.

Na de ne ijedj meg – nem kell ma még egy maratont lefutni vagy lemondani a kávéról (az isten ments!). Kezdd ott, hogy ma este lefekszel időben.

Vagy legalább megpróbálod.

Nem kell azonnal örök mértékletességgel élni – elég annyi, hogy:

– ma csak tíz perccel fekszem le korábban,

– csak egy kockával kevesebb csokit eszem,

– csak egy pohárkával kevesebb alkoholt iszom.

Mert az első lépés nem az, hogy fegyelmezetten élsz, hanem az, hogy elkezded elhinni: megérdemled azt az életet, amit a fegyelem felépíthet.

És ez nem lemondás, hanem befektetés. Önmagadba. Jövőbeli énedbe. Aki ezért hálás lesz.😊

És ha még így is elcsúszol? Ne rúgd bokán magad. Ismerd el a szándékot. Mosolyogj rá arra a részedre, aki próbálkozik, mert ő az, aki fejlődni akar. És ez mindig dicséretet érdemel.💡😉👈

Az önszeretet azt is jelenti, hogy azt mondod:

„Jól van, szívem, holnap újra próbáljuk. De azért a csokit ne edd meg reggelire.” 🍫😉

🗒️✍️ Na és most

Most te jössz.

Ideje, hogy tarts egy kis önreflexiót:

Mi az, amit az utóbbi időben a saját fegyelmednek köszönhetsz? 

Miben lettél jobb, erősebb, tudatosabb?

Írd le. Mondd ki. Köszönd meg magadnak.

Melyik döntésedben éreznéd ma úgy, hogy a fegyelem egyfajta ölelés? Írd meg kommentben – és ne aggódj, nem fogom elmondani senkinek.

És ha holnap is csak egy kockával kevesebb csokit eszel – az már egy győzelem.🥳

Ha pedig kettővel?

Akkor gratulálok – hivatalosan is te vagy az új spirituális Shaolin harcos. 🥋🍫😄

Szeretettel Alíz 😊 

#SzabóAlízpszichológusírása 

#Lélekpirulák 

#hatetszikoszdmeg 

Képek forrása: Pinterestről