Ki is a hibás? - miért is számít ez?

Ki is a hibás? - miért is számít ez?

Az idei év jócskán gazdagodott néhány olyan szóval melynek megváltozott a jelentése : vírus,  láz, home office, korona, otthon, online időtöltés, személyes kapcsolatok és folytatni lehetne a sort és ez a lista személyenként is változhat.

Úgy gondolom az új vírusról beszélnek" eleget", megy az ujjal mutogatás és hibáztatás, éppen ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy miről is kéne újból és újból  időnként  azért beszélnünk?

- az pedig egy régi, jól ismert vírusként végig söprő jól be ágyazott gondolat miszerint :

"Ez nem az én hibám, erről én nem tehetek, most is  mint mindig, mindenért a másik  fél a hibás! "

Képzeletben írd fel egy táblára ezt a kijelentést majd egy jó nagy szivaccsal gyorsan töröld is le, mindjárt érteni fogod, hogy miért!

Ha te is ( mint azért mindannyian~ néha~) ~sokszor~ mondtad már ki a fenti kijelentést, akkor hárító személyiség típus vagy!

Esetlegesen ismersz olyan embert aki élete bármelyik pillanatában pontosan meg tudja határozni hogyan rontották el az ő életét mások akkor olvass tovább!

Az alábbi jellemrajz segít a

 beazonosításban :

A hárító személyiség típus jellemzői :

- mások hibáztatása által próbálja megőrizni önbecsülését
- a hibáztatással egyfajta kontroll érzetet teremt magának, a  dolgok kézben tartásának az illúzióját
- nem tud és nem is akar szembe nézni a hiányosságaival, még saját magának sem vallja be létezésüket
- mások hibáztatásával tulajdonképpen meg védi önmagát attól, hogy szembe kelljen néznie saját érzelmeivel
- nehéz vele jól kommunikálni, hiszen nehézséget okoz számára dekódolni mások érzelmeit, reakcióit, viselkedését
- a problémák megoldása vele nagyon nehézkes mert védekező magatartás jellemzi
- sokszor úgy tűnhet a külső szemlélőnek mintha előrevetítés történne, annyira bizalmatlanok másokkal szemben, hogy szinte önmaguk vonzák be az újból és újbóli csalódást , amire az első reakciójuk, hogy :" tudtam! ", "Na ugye meg mondtam!"
- a gyermekkori negatív tapasztalatai is befolyásolják a bizalmi szintjét amivel mások irányába fordul általában
- nehezen megy számára a felelősség vállalás
minden kritikát általában támadásnak vél
- olykor olyasmiért is hibáztat másokat amiket ő is gyakran elkövetett már, de a saját tetteire mindig jól meghatározott indokai vannak, amiért persze neki elnézhetőek a cselekedetei
- nem bír vagy nem tud változtatni az életén, éppen ezért könnyebb másokat hibáztatni a saját sorsa miatt
- egy Ego által vezérelt viselkedésmód is lehet :"Na, én aztán biztos nem ismerem be ország világ előtt, hogy hibáztam !"
- általában könnyen feladják vagy ha lehet el sem kezdik a dolgokat
- ez tulajdonképpen egy passzív szerepvállalást jelent, mert ha nem én vagyok a hibás akkor nekem semmit nem kell tennem, nyugodtan hátra is dőlhetek!

Megoldási séma  ha kapcsolatba akarsz lépni egy hárító típussal(legyen az egy barát, párkapcsolat vagy családtag) :

- "te" szó használat lehetőség szerinti kerülése ajánlott (csak nagyobb zárkozottságot és önvédelmet eredményez részéről )
- türelmesnek kell lenned
- indítsd el a kommunikációt valami pozitív dologgal
- ha lehetséges és a szituáció meg engedi sokat segít ha valamiben egyet tudsz érteni vele, még ha csupán csekély dologról legyen is szó
- segíthet a közös emlékek felelevenítése már ha vannak ilyenek
- próbáld meg kontroll alatt tartani saját reakcióidat legyen az érzelmi vagy viselkedésbeli egyaránt

Nem csörgött reggel az óra és emiatt elkéstél. Előtted ment el a busz és le maradsz egy fontos útról. Hármast kaptál matekból, mert az este sokáig tévéztél . Nem engednek el a nyári táborba, mert rossz lett az év végi átlagod. Nem hordtad a maszkot pandémia  idején és meg büntettek - és folytatható lenne a felsorolás még sokáig.

Mindezekre három felé reakció létezik : először a két szélső pólusról:

- az egyikről már fentebb beszéltem, vagy kívül keresed a bűn bakot, vagyis el kezdesz másokat hibáztatni ha valami nem úgy sül el ahogyan te azt szeretted volna

-  a másik lehetőség  , hogy minden rossz kíváltója te lennél, legalább is ez az uralkodó gondolatod és  emögött általában egy alacsony önértékelés állhat a háttérben, miszerint nem vagy" elég jó ", ha néha mégis össze jön valami azt szépen rá fogod a szerencsére

- a harmadik reakció minta, a~ bűnbak~, vagyis teljes mértékben tisztában vagy azzal, hogy nem te vagy a hunyó, mégis magadra vállalsz mindent és teszed mindezt tudatosan,mert te képesnek érzed magad rá, hogy olyan érzelmeket is felvállalj amire mások az adott helyzetben nem képesek. Ezt a karakter típust általában már gyermekkorban kialakitottuk magunknak azok alapján az elvárások alapján amiket a külvilágtól kaptunk és ez elsődlegesen viszonyulási bázisunktól a családtól ahonnan a viselkedésbeli sémáinkat tanultuk,de mivel ezek a minták lehettek hibásak is ezért sokszor felnőtt korunkra derül ki, hogy az a minta ami gyermekként segítette a probléma megoldást, felnőttként már hátráltató tényező lehet saját szociális fejlődési útunkban.

Te melykben ismersz magadra a három reakció típus közül?

Ezek után feltevődik egy kérdés gondolom mindannyiunkban : 

Miért fontos, hogy ki a hibás, számít - e ez egyáltalán ?

Döntsétek el ti magatok a következő összefoglaló gondolatok alapján  és a végére érthetővé fog válni remélem, hogy miért is kértem az elején, hogy töröljük  örökre egy nagy szivaccsal a tábláról a hibáztatást!

- az eredmény, a már kialakult helyzet nem változik meg attól, hogy tudom ki a hibás!

- felelősség vállalás : a legtöbben még felnőtt korunkra sem tanultunk meg felelősséget vállalni a tetteinkért, gondolataink legmélyén még ott lapul az a gyermeki vágy, hogy ne mi vigyük el a balhét, még akkor sem ha vaj van a fülünk mögött, ösztönösen a megúszásra gyúrunk és menekülnénk a következmények elől

-  jelen van a mindennapi életben egy téves gondolat miszerint ha beismerem, hogy én vagyok a hibás ezáltal sebezhetővé vállok

- ahelyett, hogy a hibást keresnénk a megoldásra kéne fókuszálnunk, mégpedig úgy, hogy meg tanulunk felelősséget vállalni a dolgainkért, meg tanuljuk szét választani mi az amit mi tudunk kontrollálni az életünkben és mi az ami nem a mi hatáskörünk ( viharok, földrengés, politika, éhezés,  világ válság ) és ha esetleg kudarc ér ne bukásként érzékeljük hanem mint egy újabb lehetőséget amiből tanulhatunk ami által fejlodhetünk és aktív részei lehetünk sorsunk alakulásának nem csupán passzív szemlélői

- a hibáztatás csak egy pillanatnyi megkönnyebbülést ad és a probléma megoldás illúzióját, de valójában semmi nem történt, nem változott, a helyzet nem oldódott meg!

- egyfajta felmentést nyerünk a saját lelkiismeretünk számára ha másokat hibáztatunk és meg óvjuk magunkat a cselekvés kényelmetlenségeitől de egyben a fejlődéstől és a boldogságtól is meg óvjuk magunkat!

-  a hibáztatással ( mások felé vagy önmagunk felé) csak magunkkal "cseszűnk ki!" - hiszen megfosztjuk magunkat az örömtől és jokedvtől, mert az "itt és mostunk" az állandó elégedetlenség lesz!

"Ahogy kint úgy bent, ahogy bent úgy kint!"

- annak az élményétől is meg fosztjuk magunkat, hogy milyen legyőzni egy kihívást, hogy milyen a valódi élet dinamikája amikor életérőtől duzadd, amit a kudarcok és sikerek váltakozó mechanizmusa ad, nem szerzünk uj tapasztalatokat és esélyünk sincs a fejlődésre, életünk tulajdonképpen egy helyben mozog és észrevétlenül átadtuk az irányítását pont annak akit éppen  abban a pillanatban hibáztatunk

Mérlegelni tessék! Szükség van e rá?

Szóval törölsz? - én be vallom, hogy jó ideje szorongatom a szivacsot a kezembe...

Szerző : Szabó Aliz pszichológus, iskolai tanácsadó

2020.07.20